Háromszáz perces, azaz öt órás késéssel fog megérkezni a végcélba csütörtökön a Temesvár-Mangalia InterRégió vonat – közölte a román állami vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători).
Légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtök délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tizenkilenc megyére. A figyelmeztetés péntek hajnalig érvényes.
Az országos képességfelmérő vizsga keretében csütörtökön matematikából írásbeliznek a nyolcadik osztályt végzett diákok, pénteken pedig anyanyelvből adnak számot tudásukról a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes pénteken, az örmény katolikus templomban tartja évzáró hangversenyét. Klasszikus darabok és kortárs zenei művek is elhangzanak.
Döntő házként fogadta el a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely kötelezi a bolti eladókat és a vendéglátóipari egységek alkalmazottait, hogy alkohol, energiaital vagy dohánytermék eladásakor ellenőrizzék a vásárló személyi igazolványát.
Huszonnégyből kilenc alkalommal kellett beavatkoznia a csendőrségnek lakott területen ólálkodó medve miatt Hargita megyében. Az elmúlt egy hét mérlege alapján legtöbbször Maroshévízre riasztották a hatóságiakat.
Elfogadta a képviselőház szerdai ülésén a kábítószerfüggőknek szánt detoxikáló és rehabilitációs központok létesítéséről szóló törvénytervezetet – számol be az Agerpres.
A nyár a fesztiválok ideje. És hogyha fesztivál, pláne Háromszéken, akkor mindenképpen szót kell ejtenünk a kézdivásárhelyi Sokadalomról, amelyet immár 12. alkalommal szerveznek meg, ahol nem mellékesen a Rádió GaGa Duma Dubája is jelen lesz.
Forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani szerdától Kézdivásárhely központi zónájában a Sokadalom ideje alatt.
Egy hamarosan közvitára kerülő tervezet szerint nem kell többé fizetniük a kereskedőknek a visszaváltható csomagolóanyagok begyűjtésére használt zsákokért – nyilatkozta szerdán Mamaian Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.
Nyolcvanegy európai médiaszolgáltatóhoz korlátozták a hozzáférést Oroszországban, válaszul arra, hogy az Európai Unióban orosz tömegtájékoztatási eszközöket tiltottak be – közölte honlapján kedden az orosz külügyminisztérium.
Az Európai Unió hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával – jelentette be Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának június 30-ig tartó, féléves elnökségét betöltő Belgium külügyekért és általános ügyekért felelős miniszere kedden.
A villamossági vállalat értesítése szerint szerdán, június 26-án hat székelyudvarhelyi utcában lesz áramszünet javítási munkálatok miatt – adta hírül kedden a városháza.
Három helyszínen üzemelt be párakapukat Kézdivásárhely önkormányzata annak érdekében, hogy a gyalogosok kicsit felfrissülhessenek a nyári forróság idején.
Közel kétezer külhoni szervezet nyert támogatást az Együttműködő Nemzet Program „Külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása” című pályázati kiírás keretében.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű regionális vízszolgáltató, a Közüzemek Rt. kedden felhívta a fogyasztók figyelmét: a szárazságra való tekintettel használják felelősséggel a vezetékes ivóvizet.
Mintegy ötven négyzetméteren terjedtek el a lángok kedden délután egy sóváradi lakóházban. A Maros megyei tűzoltóság értesítése szerint nem történt sérülés.