A Székelyudvarhely és Székelykeresztúr, illetve Segesvár között közlekedő vonatjáratok sokaknak az egyetlen utazási lehetőséget jelentik a Küküllő menti települések között. Utasokat kérdeztük arról, hogyan érintik őket a bevezetett járatritkítások.
Három enyhe földrengés következett be a keddre virradó éjszaka Vrancea szeizmikus térségben, Vrancea és Buzău megyében; erősségük 2,8 és 3,2 közötti volt a Richter-skálán – tájékoztatott a földfizikai intézet.
Mozgalmas éjszakájuk és reggelük volt a Maros megyei tűzoltóknak: két lakóház vált a lángok martalékává a megye területén, a tűzesetek során pedig személyi sérülés is történt.
Láthatóan érkezik az enyhébb légtömeg nyugatról, és szorítja ki az alacsony mínuszokat délkelet felé, ennek megfelelően például a tengerparton hidegebb volt, mint a Partiumban és a Bánságban.
Többórás keresés után holtan találták meg a férfit, aki vasárnap este tűnt el csíkszeredai otthonából. A keresés példás összefogással zajlott, a helyi és állami hatóságok, valamint egy civilszervezet részvételével.
Erdővidék Múzeuma idén is színes programokkal várja a kicsiket és nagyokat a farsangi mulatságra, ahol népszokások, kézműves foglalkozás és táncház is helyet kap. Mutatjuk a télbúcsúztató ünnep programját.
Köpec patakától az Inn folyóig. Benedek Pál székely határőr verses naplója, 1944. szeptember – 1945. június című kötet bemutatójára várják az érdeklődőket február 27-én, csütörtökön 18 órától a Székely Nemzeti Múzeumban.
Tizenhárom éves fiúval létesített szexuális kapcsolat miatt letartóztattak egy 40 éves magántanárt – tájékoztatta hétfőn a Kolozs megyei rendőrség az Agerpres hírügynökséget.
Tetten értek a csíkszeredai rendőrök egy négy fős férfi csapatot, miközben jelentős mennyiségű lopott üzemanyagot szállítottak autójukkal a város egyik utcáján hétfőre virradóra. Mint később kiderült a szóban forgó férfiaknak jelentős a bűnlajstroma.
Miután tíz hónapig Románia vezette az EU inflációs rangsorát, januárban Magyarország került az élre – derül ki az Eurostat hétfőn közétett adataiból.
Fagyra figyelmeztető, elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki hétfőn a meteorológusok az ország 11 megyéjére és Bukarestre. Székelyföld egy része is érintett.
Több tűzoltóautó is sorakozik Segesvár egyik forgalmas útszakaszán, melynek közelében lángra kapott egy panzió tetőzete hétfőn délután.
A romániai községek egyesületének közgyűlésén vett részt hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök és a Románia, előre választási szövetség közös jelöltje, Crin Antonescu.
Eltűnt férfit keres a családja Csíkszeredában. Az illetőről vasárnap este óta nem tudnak semmit.
Az ukrajnai háború kitörése óta közel 11,2 millió ukrán állampolgár lépte át Románia határát a belépőoldalon – közölte hétfőn a határrendészet.
Tűz ütött ki a Nicolae Bălcescu utcai szeméttelepen Marosvásárhelyen, egy személy életét vesztette vasárnap este – tájékoztat közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
A szentegyházi városi strand hosszú jogi folyamat után került vissza az önkormányzat ügykezelésébe. Most az illetékesek közös gondolkodásra hívják a lakosságot a strand jövőjéről, hogy az valóban a közösség igényeit szolgálja.
A naptári tél utolsó hete is fagyosan indult Székelyföldön, a minimum-hőmérsékletek mindenhol mínusz 10 fok alatt alakultak, a leghidegebb ezúttal a háromszéki Bodzafordulón volt – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat méréseiből.