Pinti Attila
Pinti Attila
Pinti Attila
Pinti Attila
2017. július 19., szerda

Mi tesz igazi vezetővé egy polgármestert?

Fiatalok, ambiciózusak, a köz érdekét tartják szem előtt – hat Kárpát-medencei polgármester, illetve egy ellenzéki önkormányzati képviselő számolt be a közösségvezetés mindennapjairól és annak nehézségeiről szerdán délután Tusványoson. Akadtak nézeteltérések.

Mi tesz igazi vezetővé egy polgármestert?
2017. július 19., szerda

Tusványos: a román elnök székelyföldi látogatása egy párbeszéd kezdete lehet

Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi jelzésértékű látogatása, illetve a nemzetpolitika terén elért jelentős megvalósítások kerültek a középpontba a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai hivatalos megnyitóján.

Tusványos: a román elnök székelyföldi látogatása egy párbeszéd kezdete lehet
2017. július 18., kedd

Tusványos: két koncert között dinnyét vacsorázott a medve

Noha a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort megelőzően a fesztiválozók biztonsága érdekében három medvét szállítottak el Tusnádfürdőről, kedd este bizonyítást nyert: aki medvét szeretne látni, van esélye rá.

Tusványos: két koncert között dinnyét vacsorázott a medve
2017. július 18., kedd

Tusványos: jöjjön, aminek jönnie kell!

Fergeteges bulival indított a Hooligans kedden este, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismert nevén Tusványos nulladik napján.

Tusványos: jöjjön, aminek jönnie kell!
2017. június 26., hétfő

Modern pálya egy sportág felélesztéséért

Két és fél évtizedig állt üresen, illetve szolgált raktárépületként a szépvízi Kaszinókert egykori kuglipályájának otthont adó épület. Az ingatlan helyreállítása több évig tartott, vasárnap pedig felavatták a modern berendezésekkel ellátott, alapjaitól felújított tekepályát.

Modern pálya egy sportág felélesztéséért
2017. június 21., szerda

Mire használják a csendőrök azt az autó tetején lévő kamerát?

Megfigyelés, megelőzés és segítségnyújtás – elsősorban ezeket a célokat szolgálja a Hargita megyei csendőrség állományában lévő, tömegeket megmozgató rendezvényeken látható fehér Dacia Duster típusú autón található kamera.

Mire használják a csendőrök azt az autó tetején lévő kamerát?
2017. június 01., csütörtök

Ötszáznál több rendőr és csendőr a zarándokok biztonságáért

Közel háromszáz rendőr és több mint kétszázötven csendőr teljesít szolgálatot a csíksomlyói pünkösdi búcsút megelőző napoktól kezdve hétfőig a zarándoklat főbb útvonalain. A tűzoltóság is készenlétben áll.

Ötszáznál több rendőr és csendőr a zarándokok biztonságáért
2017. május 20., szombat

Hétvégi házakat emésztett fel a büdösfürdői tűz

Három – egybeépített – ház porig égett, egy negyedik épület tetőzete pedig részben megsemmisült szombaton Büdösfürdőn. A tűzoltóknak köszönhető, hogy megmenekült a lángoktól a szomszédos paplak és a néhány méterre lévő templom. Egy tűzoltó megsérült.

Hétvégi házakat emésztett fel a büdösfürdői tűz
2017. május 18., csütörtök

Ismét medvék bukkantak fel Csíkszereda közelében

Harmadszor láttak medvét ezen a héten a Csíkszeredától „kőhajításnyira” fekvő Fitód bejáratánál. Két éjszakával ezelőtt egy kisebb vadállat tért be az egyik portára, majd csütörtökön felbukkant egy testesebb példány is. A helyiek aggódnak.

Ismét medvék bukkantak fel Csíkszereda közelében
2017. május 11., csütörtök

Patakmederben landolt az autójával, majd eladta

Karcolás nélkül szállt ki autójából az a férfi, aki csütörtök este nekiütközött a csíkbánkfalvi templom melletti híd védőkorlátjának, majd egy gázvezetéknek csapódva a patak medrébe zuhant.

Patakmederben landolt az autójával, majd eladta
2017. május 02., kedd

Jelentős károkat okozott a tűz Csíkban

Göröcsfalván több mint félmillió, Csíkszentsimonban ötezer lejes anyagi kárral járó tűzeset történt a hosszú hétvégén. A tűzoltóság vizsgálata szerint mindkét esetben rövidzárlat okozhatta a szerencsétlenséget.

Jelentős károkat okozott a tűz Csíkban
2017. április 20., csütörtök

A meteorológusoknak volt igazuk

Tizenkét órája folyamatosan havazik Csíkszeredában. Csütörtök délre 15-20 centiméter vastagságú egybefüggő, súlyos, vizes hóréteg borította be a várost. Előkerültek az autós hóseprűk és a hólapátok. Néhányakat azonban a hó sem tántorított el attól, hogy kerékpárra pattanjanak.

A meteorológusoknak volt igazuk
A meteorológusoknak volt igazuk
2017. április 20., csütörtök

A meteorológusoknak volt igazuk

2017. április 19., szerda

Autógáztartály robbant Csíksomlyón, négyen súlyosan megsérültek

Két kisgyereket és szüleiket is súlyos égési sérülésekkel szállítottak a Somlyó utcából a csíkszeredai kórházba szerda délután, miután hajlékukban felrobbant egy autógáztartály. Mindannyiukat a bukaresti, égési sérülteket ellátó kórházba kell továbbszállítani.

Autógáztartály robbant Csíksomlyón, négyen súlyosan megsérültek
2017. április 18., kedd

Meghaladja a 110 ezer lejt a taplocai tűzben keletkezett anyagi kár

Hatalmas lángok csaptak fel kedd délelőtt a csíktaplocai Patak utcában. Egy emeletes tornácos ház tetőzete és berendezése megsemmisült, a szálló parázs egy közeli házban is majdnem tüzet okozott. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős.

Meghaladja a 110 ezer lejt a taplocai tűzben keletkezett anyagi kár
2017. április 06., csütörtök

Kitörni az erőszak szorításából

A családon belüli erőszak olyan „láthatatlan probléma”, amelynek valós nagyságát még megbecsülni sem lehet – hangzott el a rendőrség, a gyermekvédelmi, valamint a közegészségügyi igazgatóság, illetve a Szent Ferenc Alapítvány közös csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kitörni az erőszak szorításából
Kitörni az erőszak szorításából
2017. április 06., csütörtök

Kitörni az erőszak szorításából

2017. április 03., hétfő

Üzletből hazafelé tartva rabolták ki

Három fiatal rabolt ki egy idős csíkszentgyörgyi nőt péntek este – tájékoztat a rendőrség. A feltételezett elkövetőktől rövid időn belül visszaszerezték az erőszakkal eltulajdonított pénzt.

Üzletből hazafelé tartva rabolták ki
Üzletből hazafelé tartva rabolták ki
2017. április 03., hétfő

Üzletből hazafelé tartva rabolták ki

2017. március 31., péntek

Kiskorúak nagy zsákmánya

Egy gyergyószentmiklósi útkereszteződésnél lévő autó jobb első üléséről emelt el harmincezer lejt egy kiskorú, míg társa elterelte a vezető figyelmét.

Kiskorúak nagy zsákmánya
Kiskorúak nagy zsákmánya
2017. március 31., péntek

Kiskorúak nagy zsákmánya

2017. március 30., csütörtök

Rázuhant a rögtönzött szerelőemelvényről az autója

Életét vesztette autószerelés közben egy férfi szerda este Gyergyószentmiklóson.

Rázuhant a rögtönzött szerelőemelvényről az autója
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM