Műszaki téren szerzett felkészültsége miatt Dávid Endre önkormányzati képviselőt javasolja az alpolgármesteri tisztségbe Szakács-Paál István székelyudvarhelyi polgármester. A Székelyudvarhelyért Párt (SZP) nem tesz le hasonló jelölést.
Ijesztő lehet az Európából érkező embereknek a zanzibári piacokon uralkodó káosz és tömeg, valamint a halrészlegen tapasztalható szagok, de a helyiek számára ez a mindennapok része. A friss gyümölcsökbe például már a helyszínen beleharaptunk volna.
Hivatalossá vált Etéd község címere, amelyen egyebek mellett a környékbeli dombokat és az élet fáját is megjelenítik – tudtuk meg Szilveszter Attilától, a pénteken leköszönt helyi polgármestertől.
Befejeződött a Küküllőkeményfalva és Székelyszentkirály közötti 58-as községi út Fenyédhez tartozó szakaszának felújítása. Többen azonban nem tartják be a 7,5 tonnás súlykorlátozást, ezért kamerát szereltet fel a helyszínen az önkormányzat.
Korondon, életnagyságú szobra mellett helyezték örök nyugalomra csütörtökön Lőrincz Márton birkózó olimpiai bajnok Argentínából hazahozott hamvait. Az újratemetési szertartás során felidézték a sportoló hányatott életútját is.
Többszázan vonultak fel fáklyákkal Székelyudvarhely központjában szerdán este, az 1956-os forradalom áldozataira és eredményeire emlékezve. A felszólalók az összetartás, értékeink megőrzésének fontosságát hangsúlyozták.
Szakács-Paál István székelyudvarhelyi polgármesterrel egyeztetett, majd az Üldözöttek és áldozatok emlékművénél helyezett el koszorút szerdán Gulyás Gergely magyar országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lerakta a hivatali esküt Szakács-Paál István polgármester és tizenöt képviselő-testületi tag a székelyudvarhelyi önkormányzat hétfői alakulóülésén. Az új városvezető a jó ötletek felkarolását, együttműködést és munkát ígért.
Csodálatos élmény volt bejárni Stone Townt Zanzibáron, ahol Freddie Mercury szülőházát is meglátogathattuk. Később azonban a nyomort is megtapasztalhattuk egy kisebb településen. Időközben pedig elhagytam az irataimat és a pénztárcámat.
Egy elégedetlen vállalkozó pert indított a három híd megépítésére kiterjedő fenyédi beruházás közbeszerzési eljárását követően, így lényegesen eltolódott a megvalósítás. Ezt anyagilag is meg fogja érezni a község.
Látványosat haladt a kivitelező a 132A jelzésű megyei út Vargyas-szorosba vezető szakaszának felújításával, aminek elkezdését a nyár közepén rendelte el a homoródalmási önkormányzat. A tervek szerint jövő tavasszal már aszfaltozhatnak.
A mandátuma alatt megvalósításra előkészített, illetve a jelenleg folyamatban lévő beruházásokat sorolta Gálfi Árpád leköszönő polgármester egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Leszögezte, nem vitték csődbe a várost, a hiteleket is visszafizették.
Megáldják a munkagépeket, traktoros és szekeres ügyességi versenyeket tartanak, ugyanakkor szakmai előadás is lesz a hétvégén tizedik kiadásához érkező Kápolnásfalusi Gazdanapokon.
Oroszország Bukaresti Nagykövetségének megbízásából újították fel a Hősök sírját Székelyudvarhelyen. Az emlékmű a II. világháborúban elesett szovjet katonák előtt tiszteleg.
Építkezési anyagokat tároltak a székelykeresztúri raktárhelyiségben, ahol hétfőn késő délután csaptak fel a lángok – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Mostanra sikerült megfékezni a tüzet.
Két hónapos kényszerszünet után indulhattak újra a korszerűsítési munkálatok a szentegyházi Bartók Béla Kultúrotthonnál, hiszen korábban kiderült, hogy a tervezettnél nagyobb beavatkozásra van szükség.
A székelység józan gondolkodását, összefogását és jövőt meghatározó döntéseit ünnepelve gyűltek össze az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékezők vasárnap az agyagfalvi réten.
Kalandos utunk volt a kelet-afrikai Tanzániához tartozó Zanzibárra tartva, ahol már az első napokban betekintést nyerhettünk a helyi gasztronómiába és szokásokba, de a maszáj kultúrával is megismerkedhettünk. Ezekről számolunk be sorozatunk első részében.