Tizenötödik alkalommal tartják a Gyilkostói Népművészeti Sokadalmat július 22-én, vasárnap. A búcsús szentmise után az autókat is megáldják.
Az első alkalommal szervezett Borszék Bogrács Fesztiválon a multikulturalitás bemutatása mellett a minőségi szórakoztatásra is hangsúlyt fektettek. Borszék minél széleskörűbb megismertetése érdekében három napon át kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.
Nagy visszatérője lesz a hétvégi Székely Vágtának: Fazakas Géza és Gamma. A verseny korábbi kiadásán a Gamma nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult, ezért a szervezőbizottság a lovast, a lovat, sőt még Szárhegyet is kizárta a Nemzeti Vágtáról. A tiltás lejárt, újra bizonyíthatnak.
„Aki ebben a táborban egyszer is volt, az legyen büszke, hogy bekerülhetett, hiszen az évek alatt olyan művészek kerültek ki, akikre most a negyedszázadot megért tábor büszke” – mondta Balázs József festőművész a 25. Kárpát-Medencei Borsos Miklós Alkotótábor megnyitóján.
Koncertekkel kezdődött el csütörtök este immár hatodjára a Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál és Unplugged Feszt Gyergyószentmiklóson. A hétvége folyamán is a zenéé lesz a főszerep, de számos más kulturális ínyencség között is válogathatunk.
A külföldi munkára jelentkező szülőknek kötelességük értesíteni szándékukról lakóhelyük polgármesteri hivatalának szociális osztályát, ugyanis hivatalos formában is gondoskodniuk kell az itthon maradt gyermek(ek) biztonságáról.
Kiemelt aranyminősítést kapott a gyergyóditrói Martonka Énekegyüttes a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Versenyen, és aranyminősítéssel tért haza a vetélkedő Miskolcon tartott döntőjéről a gyergyószentmiklósi Antal Csenge is.
A gyergyószentmiklósi Szent László-parkban évről-évre összegyűlnek a hívek Szent László ünnepén. Ez idén sem történt másként.
A Legyen tiszta és virágos! elnevezésű környezetszépítő közösségi programot idén is meghirdette a gyergyószentmiklósi városvezetés.
Gyergyószentmiklóson a Jakab Antal téren néhány hete bekerítették a buszmegállót. Magánterület – jelezte az önkormányzati sajtószóvivő. Az egykori kicsi benzinkút helyén levő megálló sorsáról tárgyalások folynak a tulajdonos és az önkormányzat között.
Kompetenciafejlesztés népi hagyományok által címmel egyhetes szakmai képzés kezdődött hétfőn Gyergyószentmiklóson a Fogarasy Mihály Általános Iskolában. Az egy héten át tartó, 60 órás továbbképzés díjmentes és közel negyven résztvevője van.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban évadot zártak. Albu István, az ország hivatalosan is az egyetlen és a legkisebb magyar kísérleti repertoárszínházának igazgatója értékelte az elmúlt évadot.
Rendhagyó kiállítást nyitottak meg szombaton a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban, a Múzeumok Fehér Éjszakája program keretében. Az Anna – Asszonysors a 20. században című tárlatot négy székelyföldi muzeológus, etnográfus tervezte és valósította meg.
Úszómedence épülhet, és további utcákat újíthatnak fel Gyergyószentmiklóson – többek között erről döntött csütörtökön a gyergyószentmiklósi képviselő-testület.
Gyergyótekerőpatakon vasárnap tartják a falunapot. E nap az egyházközség védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak ünnepe, így a búcsús szentmise köré szervezték a rendezvényeket.
Még folyamatban van a gyergyószentmiklósi romák és a rendőrök összecsapása ügyének kivizsgálása, de az alpolgármester szerint úgy tudni, már nyolc embert azonosítottak és őrizetbe vettek.
Immár harmadik nyara, hogy Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-templom szomszédságában lévő sikátor falára színes álmokat festenek. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont önálló programjaként idén is várják a jelentkezőket, Fessünk álmokat! felszólítással.
Mivel már régóta téma, hogy mennyi a rendőrök fizetése, illetve az, hogy kapnak-e veszélyességi pótlékot Hargita és Kovászna megyében, Árus Zsolt – magánszemélyként – kérdéssel fordult a belügyminisztériumhoz. Választ is kapott, ami további kérdéseket vet fel.