Természetjárók, a Vargyas-szorost régóta jól ismerő emberek szerint is eddig még nem látott pusztítást okozott a múlt hét eleji vihar a természetvédelmi területen.
Első írásos említésének 770. évfordulóját ünnepelte nemrég a magyarországi Zalaegerszeg, mely alkalomra a testvérvárosok, illetve azon települések delegációit is meghívták, akikkel baráti kapcsolatokat ápolnak. Utóbbiak közé tartozik Barót is.
Már az elmúlt években is többen felkeresték szerkesztőségünket arra orrolva, hogy a sepsiszentgyörgyi, központi szökőkutaknál suhancok „csobbannak”. Tegnap újra panaszáradat lepte el szerkesztőségünket, ezúttal egy rendezvénnyel „párhuzamosan” zajló fürdőzés ütötte ki a biztosítékot.
Nyílt versenytárgyalás útján válna meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat egy, a város magántulajdonát képező hétvégi faháztól. A sugásfürdői épületért és a hozzá tartozó területért legkevesebb tízezer eurót kell ajánlania a reménybeli vevőnek.
Hamarosan kifut, lejár a háromszéki szakemberek munkáját is igénybe vevő, hat megyében zajló, a farkaspopulációt felmérő, az ordasokkal kapcsolatos közvélemény-kutatásokat, tudományos munkát magában foglaló Wolf Life program.
A medve előbb-utóbb embert fog ölni. Ez nem vészmadárkodás, ez a valóság. Miután egyre többször találkozik az emberrel, statisztikailag is nő az esélye annak, hogy tragédia legyen a vége. Idő kérdése az egész, csak ki kell várni.
Pánikot keltett a hazai vállalkozók körében a Tudose-kormány gazdaságprogramja, amely szerint lendületesen emelkednek a bérek és nyugdíjak, illetve csökkennek a társadalombiztosítási járulékok, viszont ezek terhét a vállalkozókra róná rá a kormány.
Mélyen zsebbe kell nyúlniuk a 2012 júliusa után alakult cégeknek és intézményeknek, amelyeket ara köteleznek, készítsenek kockázati átvilágítást arról, hogy vagyonukat megfelelően védik-e az esetleges betörésektől.
Július 6–9. között negyedik alkalommal szerveznek Baróton, Erdővidék Múzeumában, Magyar Örökség címmel honismereti szabadegyetemet és tábort. A rendezvény négy napja alatt az érdeklődőket – minden korosztály képviselőjét – számos, nemzetünk és a vele rokon népek múltjába elkalauzoló, érdekfeszítő előadás és program várja. Alább a csütörtöki nap programját tesszük közzé, a pénteki, szombati és vasárnapi programokat a holnap megjelenő Baróti Körképben közöljük.
A székelyudvarhelyi Pulzus művésztelep létrehozása óta eltelt öt esztendő terméséből nyújt ízelítőt az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) harmadik emeleti kiállítótermében hétfőn megnyílt tárlat. A különböző stílusirányzatok bűvöletében megszült, valamint más-más életfelfogást tükröző, illetve gondolkodásmódot sugalló festmények, szobrok és textíliák között pedig garantáltan bárki ráakadhat az ízlésének megfelelő alkotásra.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Romániában már nyilvántartásba vett ázsiai menedékkérők újabb, 14 tagú csoportja próbált keddre virradó éjszaka átszökni Magyarországra, a román határrendészek kétszáz méterre a határtól tartóztatták fel őket.
Egy magyar rendszámú személygépkocsi mind a négy utasa életét vesztette hétfőn, amikor a járművük frontálisan ütközött egy román rendszámú terepjáróval, utóbbi vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A székelyföldi medveveszély ügyében terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciója, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből.
Olvasom a hírekben, hogy Kolozsvárt is elérte a „globális felmelegedés” mert az LMBTQ-aktivisták, meg pár nagyon „nyitott” ember megtartották ez első meleg felvonulást a kincses városban. Egészségükre, elvégre 2017-ben vagyunk – mondhatnánk apatikusan.
Sokan vagyunk még, akik emlékezhetünk arra a néha egyenesen gyötrelmet okozó munkára (!), ami tulajdonképpen a betűvetés elsajátítását jelentette az elsős kisdiákok számára. Lévén, hogy egykor még a puritán vonalú tollszárak és a karcsú, acélos tollhegyek voltak napi használatban, s nem a különben magyar találmányú golyóstoll.
Lehet iratkozni a nagypresztízsű sporteseményre, a Sugas Race-re, mely öt éve öregbíti Sugásfürdő hírnevét. A terepfutók és mountain bike-osok számára jól ismert verseny e sportágak népszerűsítését szeretné elérni, ugyanakkor a helyiség turisztikai vonzerejét is növelné a szervezők szándéka szerint. Továbbra is egyaránt várják az amatőröket és a profikat.
Tegnap Münchenben kisorsolták a női kosárlabda Európa-kupa 2017–2018-as idényének csoportjait. Eszerint bajnokcsapatunk, a Sepsi-SIC kőkemény lengyel, török, illetve szlovák vagy cseh ellenlábassal kerül szembe a csoportkörben.