Hirdetés

Öt utcát lezárnak

Szeptember 17-én, szombaton, az Európai Mobilitási Hét keretében autómentes napot tartanak Sepsiszentgyörgyön, a város több pontján utcai rendezvényekre és forgalomlezárásra kerül sor –- olvasható a városháza közleményében.

Hirdetés

Saját teszttel dolgoznak

A koronavírus-járvány elmúlt két és fél éve sok szempontból megváltoztatta a világot, valamint az orvostudományt és a kutatást is. Míg az elején még a szakemberek sem tudták, mivel néznek szembe, ma már egyre több tudományos publikáció és eredmény születik a témában. Ezek között van a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam klinika laboratóriumának saját fejlesztésű tesztje, illetve a védőoltás utáni immunválasz tanulmányozásának eredménye.

Saját teszttel dolgoznak
Saját teszttel dolgoznak
2022. szeptember 16., péntek

Saját teszttel dolgoznak

Hirdetés
2022. szeptember 15., csütörtök

Az Európai Parlament jóváhagyta az Ukrajnának szánt 5 milliárd eurós hitelt

Az európai parlamenti képviselők csütörtökön, sürgősségi eljárás keretében, 5 milliárd eurós makroszintű hitelt hagytak jóvá Ukrajna számára, az európai uniós hozzájárulás segíteni hivatott a kelet-európai országnak, hogy fedezze az ellene folyó háború okozta finanszírozási szükségleteit - közölte az uniós törvényhozó testület.

Az Európai Parlament jóváhagyta az Ukrajnának szánt 5 milliárd eurós hitelt
Hirdetés
2022. szeptember 15., csütörtök

A románok és a bolgárok vannak kitéve leginkább a szegénység kockázatának az EU-ban

Tavaly az Európai Unióban a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett lakosság aránya Romániában (34 százalék), Bulgáriában (32 százalék), Görögországban és Spanyolországban (egyenként 28 százalék) volt a legmagasabb - derül ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) csütörtökön közzétett adataiból.

A románok és a bolgárok vannak kitéve leginkább a szegénység kockázatának az EU-ban
2022. szeptember 15., csütörtök

A távmunkában dolgozók gyakrabban járnak be munkahelyükre, hogy csökkentsék az otthoni rezsit

Egyre több romániai munkavállalót aggasztanak a növekvő energiaárak, többségük takarékoskodni próbál, a távmunkában dolgozók pedig gyakrabban járnak be munkahelyükre, hogy csökkentsék az otthoni rezsit - írta csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

A távmunkában dolgozók gyakrabban járnak be munkahelyükre, hogy csökkentsék az otthoni rezsit
Hirdetés
2022. szeptember 15., csütörtök

Kisvárosnyi áramot fogyaszt a román parlament épülete

A világ második legnagyobb közigazgatási épületének számító román parlament villanyszámlája havi egymillió lejt tesz ki. A helyzetet nehezíti, hogy az épület hivatalos átvétele soha nem történt meg, anélkül pedig nem lehet uniós pénzekre pályázni a villanyhálózat hatékonyabbá tétele érdekében.

Kisvárosnyi áramot fogyaszt a román parlament épülete
2022. szeptember 15., csütörtök

Európai Parlament: Magyarország már nem teljes értékű demokrácia

Az Európai Parlament 433 szavazattal, 123 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett elfogadta a Magyarországról szóló jogállamisági jelentést.

Európai Parlament: Magyarország már nem teljes értékű demokrácia
Hirdetés
2022. szeptember 15., csütörtök

A Blue Air közölte, hogy milyen feltételek mellett téríti meg az utasok pénzét

A Blue Air csütörtökön sajtóközleményben jelentette be, hogy csak akkor téríti vissza a törölt járatokra jeggyel rendelkező utasoknak a pénzt, ha a légitársaságot új részvényesek vásárolják fel. A járatok felfüggesztése összesen 230 ezer embert érint.

A Blue Air közölte, hogy milyen feltételek mellett téríti meg az utasok pénzét
2022. szeptember 15., csütörtök

Multivitaminok napi szedésével javítható lehet az idősek agyműködése

Multivitaminok és ásványi anyagok napi fogyasztása csökkentheti az idősek kognitív képességeinek romlását egy amerikai kutatás szerint.

Multivitaminok napi szedésével javítható lehet az idősek agyműködése
2022. szeptember 15., csütörtök

Betiltaná a rovarok fogyasztását az AUR

Törvényjavaslatot nyújtott be szerdán a parlamentben a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amellyel betiltanák a rovaroknak az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek előállításában való használatát.

Betiltaná a rovarok fogyasztását az AUR
Betiltaná a rovarok fogyasztását az AUR
2022. szeptember 15., csütörtök

Betiltaná a rovarok fogyasztását az AUR

2022. szeptember 15., csütörtök

WHO: már látszik a koronavírus-járvány vége

A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak – jelentette ki szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

WHO: már látszik a koronavírus-járvány vége
WHO: már látszik a koronavírus-járvány vége
2022. szeptember 15., csütörtök

WHO: már látszik a koronavírus-járvány vége

Hirdetés
Hirdetés
Kristof Béla és Rebeka története: amikor egy álom apáról lányára száll
Megnyitás

Kristof Béla és Rebeka története: amikor egy álom apáról lányára száll

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

2022. szeptember 15., csütörtök

Felhőszakadásokra és viharos erejű szélre figyelmeztetnek a meteorológusok

Felhőszakadásokra figyelmeztető másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást adott ki kilenc megyére csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Emellett fokozott légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú riasztás lép érvénybe az ország nyugati, központi és északnyugati részében.

Felhőszakadásokra és viharos erejű szélre figyelmeztetnek a meteorológusok
Hirdetés
2022. szeptember 15., csütörtök

Áramszolgáltatók nevében küldenek csaló üzeneteket

A kiberbűnözők is kihasználják az energiaválságot. Több száz romániai kapott olyan szöveges üzenetet, amelyekben arról értesítették, hogy kiállították a villanyszámlájukat, és egy bizonyos dátumon kikapcsolják az áramot, ha nem törlesztik a tartozásukat a mellékelt internetes linken keresztül.

Áramszolgáltatók nevében küldenek csaló üzeneteket
2022. szeptember 15., csütörtök

Új, lelátós sportcsarnok épül Kökösön

Új, lelátós sportcsarnok épül két erdélyi településen, a fejlesztési minisztérium finanszírozásával – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es szaktárcavezető.

Új, lelátós sportcsarnok épül Kökösön
Új, lelátós sportcsarnok épül Kökösön
2022. szeptember 15., csütörtök

Új, lelátós sportcsarnok épül Kökösön

2022. szeptember 15., csütörtök

Fellendült Romániában a könnyű és ultrakönnyű repülőgépek piaca

Látványosan fellendült az utóbbi néhány évben Romániában a könnyű és ultrakönnyű repülőgépek piaca, számuk megduplázódott 2019 óta - írta szerdán az Economedia.ro gazdasági portál.

Fellendült Romániában a könnyű és ultrakönnyű repülőgépek piaca
Hirdetés
2022. szeptember 15., csütörtök

Scholz: nem tapasztalható változás Putyin hozzáállásában

Nem tapasztalható változás Vlagyimir Putyinnál az Ukrajna ellen indított háborújának megítélésében - mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben az orosz elnökkel előző nap telefonon folytatott megbeszéléséről.

Scholz: nem tapasztalható változás Putyin hozzáállásában
2022. szeptember 15., csütörtök

Az Európai Parlament új irányelvet fogadott el a minimálbérre vonatkozóan

Az Európai Parlament szerdán nagy többséggel elfogadta az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló új jogszabályt.

Az Európai Parlament új irányelvet fogadott el a minimálbérre vonatkozóan
Hirdetés
2022. szeptember 15., csütörtök

Autóbalesetet szenvedett Volodimir Zelenszkij

A Harkiv megyéből hazatérő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök autója Kijevben összeütközött egy másik járművel, de a balesetnek nem volt komolyabb sérültje – közölte csütörtökön hajnalban az elnök szóvivője.

Autóbalesetet szenvedett Volodimir Zelenszkij
Autóbalesetet szenvedett Volodimir Zelenszkij
2022. szeptember 15., csütörtök

Autóbalesetet szenvedett Volodimir Zelenszkij

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés