Idén ötödik alkalommal szervezte meg az Összetartozunk Szövetség és a Nemzeti Együttműködési Közösség az IDEntitástábort, a Magyarországon és a Délvidéken megtartott táborban esztelneki diákok is részt vettek. Nagy Mózes szülőfalujának fiataljai emellett egy értékőrző összetartásra is meghívást kaptak.
A legtöbben voltunk már hasonló helyzetben. Ébredtünk már émelygéssel, szájszárazsággal és lüktető fejjel egy túlzott italfogyasztással töltött éjszaka után. Vajon van olyan étel, amelynek fogyasztása csodás gyógyuláshoz vezet?
Viorica Dăncilă kormányfő "mindenkinek ajánlatokat tesz" a bizalmatlansági indítvány voksának ügyében, jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, aki szerint ez "kínos".
A bizalmatlansági indítvány megszavazása után javaslatot tesz a Szociáldemokrata Pártnak, hogy építsék vissza a parlamenti többséget a PSD köré, amelyből azonban hagyják ki Viorica Dăncilát, Mihai Fifort és társaikat - jelentette ki a Pro Románia elnöke.
Nem merül fel, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelenleg börtönben lévő volt vezetője kegyelmet kapjon - jelentette ki hétfőn Viorica Dăncilă kormányfő.
Várhatóan november közepén nevezi ki Ferenc pápa a gyulafehérvári római katolikus érsekség új vezetőjét, miután Jakubinyi György érsek a nyugdíjazását kérte. Az érseki posztra több háromszéki illetőségű egyházi személy is esélyes lehet.
Felmelegedés, szép őszi idő várható a következő két hétben, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 7-e és 20-a közötti időszakra kiadott előrejelzéséből.
A NASA ismételten megkísérel egy teljes egészében női űrsétát teljesíteni, az első kísérlet visszavonása után hat hónappal. A korábbi kísérlet azért hiúsult meg, mert a Nemzetközi Űrállomáson nem álltak rendelkezésre megfelelő méretű űrruhák.
Az Európai Unió Tanácsa olyan módosításokat fogadott el, amelyek szigorítják a közúti infrastruktúra kezelésére vonatkozó szabályokat a halálos kimenetelű és a súlyos sérülésekkel járó közúti balesetek számának csökkentése érdekében.
Egy tanulmány alapján az új, ingyenes okostelefon-alkalmazás a tárolt képek elemzésével észlelheti a szem daganatos betegségeit.
Az ecetmuslicák életét csaknem 50 százalékkal meghosszabbító gyógyszer-kombinációt hoztak létre kutatók, akik szerint eredményeik segíthetnek az emberek öregedési folyamatának egészségesebbé tételében.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Mind a négy lebénult végtagját mozgatni tudta egy francia férfi a külső robotváz segítségével, amelyet gondolataival irányított - írta a BBC hírportálja.
Vesztegetés elfogadása miatt jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a főügyészség egyik volt ügyészét.
A sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Az egzakt embertani vizsgálatok alapján a magyar nép eredete mindenképp a kelet-európai és ázsiai sztyeppék felé mutat egészen a Bajkál-tóig.
Szijjártó Péter szerint mind Románia, mind Magyarország számára hasznos lenne, ha a két ország szorosabbra fűzné kapcsolatait, és ez által Közép-Európa is erősebbé válna.
Kilencvenhárom ember meggyilkolását ismerte be a 79 éves Samuel Little elítélt az Egyesült Államokban, és amennyiben igazat mond, amerikai hírportálok szerint ő az ország történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa.
Egy vadon élő elefántcsorda hat tagja fulladt bele a Haew Narok (Pokoli szurdok) vízesés vízébe a thaiföldi Khao Yai Nemzeti Parkban. Két állatot sikerült kimenteni.