Vereség kellett a korszerűsítéshez

A Kós Károly Akadémia által szervezett történelmi előadássorozat meghívottjaként nemrég Pollmann Ferenc hadtörténész, kutató, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa beszélt az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének szerkezetéről és felszereltségéről az első világháború előtt és alatt.

 Az előadó történelmi tényekre alapozott véleménye szerint a politikusok általában csak akkor szoktak a hadsereg reformjára pénzt áldozni, amikor rádöbbennek, hogy az képtelen megfelelni feladatának. Ez pedig sajnos csak a harci cselekmények után, vagyis késve szokott bekövetkezni. Ebbe a hibába a 19. század folyamán a monarchia politikai vezetése két alkalommal is beleesett, mindkettőnek csúnya katonai vereség lett a vége.
Az elsőt 1859-ben szenvedték el Solferinónál, ahol a francia és piemonti egyesített hadsereg mért csapást rájuk, a másodikat pedig 1866-ban Poroszországban, amely a königgrätzi (más néven sadovai) csata névvel került be a történelembe. A magyaroknak azonban az így kialakult helyzet tulajdonképpen kedvezett, hiszen következtében Ferencz József kénytelen volt velük kiegyezni. Eredményeként, ha sok vita árán is, de a közös osztrák–magyar és osztrák hadsereg mellett lehetővé tették az önálló magyar honvédség felállítását is.
Az így létrehozott hárompólusú haderőnek a felépítése és szervezése egyaránt különbözött a korábbitól. Az egyik legfontosabb változtatás az általános védkötelezettség, vagyis a sorkatonaság bevezetéséből állt. Ennek értelmében minden egészségesnek talált férfi kötelező módon katonai kiképzésben részesült. A másik a területi elven való megszervezés volt, aminek következtében 16 hadtestet létesítettek. Ebből Magyarország területére öt jutott. Erdélyben például, Nagyszeben központtal a 12. hadtest működött. Így a kor követelményeinek megfelelően sikerült lerakni egy tömeghadsereg alapjait. Békeidőben csupán a keretei, vagyis kiképző központjai voltak, háború esetén viszont rövid idő alatt feltölthetővé vált. Így lényegében kétféle, egy béke- és egy hadi állománnyal rendelkezett.
Ezzel egyidőben szerkezeti átalakítást hajtottak végre, vagyis létrehoztak egy tengeri, illetve egy szárazföldi hadsereget. Ez utóbbi a tüzérség, gyalogság és lovasság mellett műszaki alakulatokból állt, melyek a csapatok mozgását és ellátását kellett biztosítsák. Korszerűsítették továbbá a felszerelést is, így többek között az elöltöltős puskákat a sokkal hatásosabb hátultöltősekre cserélték.
Mindezek ellenére a vezérkar maradi gondolkodása következtében a monarchia hadseregei az I. világháború elején súlyos veszteségeket szenvedtek, mely alól nem képezett kivételt a tisztikar állománya sem. A modern fegyverek, például a géppuska és a rugalmas csövű ágyú megjelenésével ugyanis nagymértékben csökkent a lovasság jelentősége, hiszen a nagy testű álla­tok ezek számára biztos célpontot jelentettek. Ennek ellenére a tábornokok továbbra is lovasrohamoktól várták a győzelem kivívását, ami százezrek életébe került.