Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Erdővidéken két családot is szörnyű veszteség ért húsvét napjaiban.
2024. május 11., 10:242024. május 11., 10:24
Hosszú évek munkája vált a tűz martalékává nagypénteken, miután – vélhetően szándékos gyújtogatás következtében – leégett az árván maradt Vásárhelyi-testvérek Vargyas-szorosban levő szülői háza, benne mindennel, amit csak nagy nehézségek árán sikerült megszerezniük, felépíteniük.
Az idősebbik fiútestvér, Barna a tűzesetet követően videóban mesélte el a történetüket: édesanyjuk halála után a dolgos, de iszákos és erőszakos apával maradtak, valódi gyerekkor nélkül, nehéz sorssal a vállukon.
A vargyas-szorosi nagypénteki szerencsétlenséget azonban újabb követte, a bibarcfalvi Trinfa család háza ugyanis húsvéthétfő reggelére szintén porig égett. Az édesanya, Molnár Mária ugyancsak kisfilmben idézte fel a szörnyű éjszakát:
A rövidzárlat okozta tűz következtében a pár, Trinfa István és Molnár Mária, illetve Mária 14 éves gyermeke, Magor maradt otthon nélkül.
A vargyasi fiúk mögé már a tűzesetet követő napokban is odaállt a közösség, elsősorban a helybéli ismerősök és barátok, idővel Erdővidék több településéről, egész Székelyföldről és távolabbról is érkeztek adományok.
Vásárhelyi Jób Barna lapunk megkeresésére elmondta: egyelőre nem tudni, pontosan mennyibe fog fájni az új otthon építése, de az adományokat az utolsó baniig rászánják. "Kizárólag arra költjük el, amire az emberek jó szívvel adták” – fogalmazott. Egyelőre azonban építkezésről szó sincs, jelenleg papírmunkát intéz, ezzel viszont meglehetősen lassan halad a bürokrácia miatt, így a pénzt még nem tudják hasznosítani. A fiatalok ezért
Kifejezetten a szükséges, ebben a pillanatban is hasznosítható felajánlásoknak örülnek a leginkább, ugyanis nincs alkalmas hely a tárolásra, ezért az adományozóknak érdemes Vásárhelyi Barnával felvenniük a kapcsolatot a 0756 868 569-es telefonszámon.
A testvérek a tanyán elhelyezett konténerben húzódtak meg ideiglenesen, Barna szerint viszont nincsenek és nem is szabad elkeseredni, különben nem léphetnek tovább. "Próbálom magam fenntartani vidám közérzettel ahhoz, hogy nyugodtabban tudjak gondolkodni a hétköznapokban, reagálni, működni egyáltalán, mert erre van szükség. Akarom, vagy sem, a szomorkodás ideje lejárt” – vélekedett a fiatal, aki egyik lépést teszi a másik után, dolgozik, és igyekszik egyre többet és gyorsabban haladni azért, hogy még a tél előtt felépüljön az otthon.
A Trinfa családot ért veszteséget követően a válságstáb tagjai – a baróti önkormányzat, a Gondviselés Segélyszervezet, a gyűjtést irányító Demeter Zoltán – közösen a károsult bibarcfalvi család tagjaival úgy döntöttek, hogy
„Örömmel jelentjük, hogy volt értelme és haszna a kisfilm elkészítésének hiszen szerda délutánig 81 700 lejnyi adomány érkezett Trinfa István számláira erdővidéki, székelyföldi, határon belüli és kívüli nagylelkű adományozóktól” – jelentette be a jó hírt a segélyszervezetet képviselő Demeter Zoltán nemrégiben. A családfő számláján jelenleg 170 ezer lej adomány van, de egy nagylelkű cég ötezer eurós felajánlásával és a baróti önkormányzattól igényelhető ötezer lejes támogatással elérik a kitűzött 200 ezer lejes összeget.
Megkeresésünkkor Trinfa István szűkszavúan, de viszonylag derűlátón nyilatkozott jelenlegi helyzetükről. Mint mondta, a családja jól van, ideiglenesen megoldották a lakhatást.
Ruhanemű, tartós élelmiszer, építőanyag, és bármilyen más, hasznos eszköz segítségükre szolgál. Az adományozók ajánlataikat Trinfa Istvánnak jelezhetik a 0740488784-es telefonszámon.
Az adományozók a következő módon segíthetik a családokat:
Vásárhelyi Jób Barnának és testvérének pénzadományokat a következő bankszámlára lehet utalni: RO85 RNCB 0125 1715 4172 0001, Vasarhelyi Job Barna, a fizetés céljánál fel kell tüntetni: Donație. Aki Revoluton szeretne utalni: 0756 868 569. Itt is fel kell tüntetni: Donație. Az Életmentő Kupakok Egyesület is támogatni szeretné a fiatalokat, az ő számláikon is fogadják az adományokat: Asociația L.A.B. Életmentő Kupakok, Swift-kód: RNCBROBU, IBAN: RO71 RNCB 0124 1534 8820 0001 (lej); RO17 RNCB 0124 1534 8820 0003 (euró). Ha valaki készpénzzel szeretné támogatni a károsultakat, azt egyenesen az érintetteknek vagy Ágoston Annamáriának (tel: 0740 132 320) is át lehet adni.
Trinfa Istvánnak és családjának pénzadományokat a következő számlaszámon keresztül lehet utalni: Trinfa István, OTP BANK ROMANIA S.A., BARÓTI FIÓK, RO27 OTPV 3000 0082 8229 RO04 – lej, RO15 OTPV 3000 0082 8229 HU01 – forint, RO65 OTPV 3000 0082 8229 EU01 – euro. Külföldi utalásokhoz SWIFT kód: OTPV ROBU
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!