Van, amire büszke lenni a Magyar Feltalálók Napján a cigarettagyárban

A Székelyföldi Hírközlési Egyesület szervezésében harmadik alkalommal is megtartják a Magyar Feltalálók napját a volt sepsiszentgyörgyi cigarettagyár épületében.

Bodor Tünde

2024. június 14., 10:162024. június 14., 10:16

Mint azt a megnyitón felszólaló Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, a Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület alelnöke elmondta, a Feltalálók Napja ahhoz a dátumhoz kötődik, amikor Szentgyörgyi Albert bejelentette a C-vitamin tartós formáját. A cigarettagyári rendezvénnyel a találékonyságot, a kreativitást ünneplik– hangzott el.

Ugyanakkor azt a célt is szem előtt tartják, hogy a diákok érdeklődését felkeltsék e találmányok iránt, vonzóvá tegyék számukra a kreativitás és innováció nyújtotta érvényesülési lehetőségeket, a kutatásfejlesztés területeit, megismertessék velük a villamosság, informatika, távközlés, villamos távírás, fény- és hangrögzítés, alternatív energia, rádiózás fejlődésének történetét” – közölte Csáky Ernő, az Hírközlési Örökség Egyesület elnöke.

Galéria

Mindehhez a SepsiTeleTár eszközgyűjteményét használják fel szemléltetés céljára, illetve a nagyméretű pannókon azt is olvashatják a látogatók, amit a magyar feltalálókról tudni illik.

A kiállításon a mai középkorúak által még használt eszközök is szerepelnek:

a látogatók hallgathatnak mikrobarázdás hanglemezeket, hangosfilm-vetítőt láthatnak, diafilmeket nézhetnek, de szerepelnek a régi fadobozos rádiókészülékek, a számítógépek régi generációjának példányai.
Ugyanakkor a modernebb eszközök is megszemlélhetők: nagy érdeklődés övezte például a kiállított repülőgépmodelleket és a magyar tudós orvosok által használt felszereléseket.

A nyitórendezvény részeként évről évre különböző előadásokat is hallhatnak a résztvevők, ezúttal Erdély András tanár-újságíró moderálásával Pető Mária fizikatanárnő és Fejér Szilárd vegyészkutató beszéltek a tavaly Nobel-díjban részesült magyar feltalálók, Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus munkásságáról, találmányuk jelentőségéről úgy, hogy azt a laikus hallgatók is megértsék.

Galéria

Mint azt megtudtuk, Karikó Katalin, aki 2023-ban Drew Weismannal megosztva kapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat és szabadalma alapján dolgozták ki a koronavírus-járványban bevetett mRNS alapú vakcinát, azt megelőzően már 2005-ben szabadalmaztatta azt a módszert, amellyel úgy tud bejuttatni mRNS-t a sejtbe (hírvivő-ribonukleinsavat), hogy ne váltsa ki a szervezet túlzott immunválaszát.

A tudós társadalom szkepticizmusa, a rendelkezésére álló kevés finanszírozás ellenére meggyőződéssel hitt abban, hogy ez a technológia hatékonyan bevethető lesz majd genetikai betegségek kezelésére.
Kitartóan folytatta munkáját, míg a járvány miatt a célra szánt sok pénz által felgyorsíthatta a kutatást, a módszer tesztelését és végül a BioNTech cég piacra dobhatta a Karikó szabadalma alapján kidolgozott vakcinát.

Krausz Ferenc, a Németországban élő Nobel-díjas fizikus az elektron mozgásának megfigyelését és lefényképezését egy attoszekundum (a nanoszekundum egymilliárdod része) alatt lehetővé tevő szerkezet megalkotásáért kapta a legnagyobb elismerést (két tudós társával megosztva), a hivatalos meghatározás szerint „az elektronok anyagbeli viselkedésének tanulmányozására szolgáló, attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért”. Ezekkel a molekulákon belüli mozgást is lehet tanulmányozni, e technológiával pedig a mai számítógépeknél ezerszer gyorsabb kvantumszámítógépeket is meg lehet majd alkotni – tudhattuk meg Pető Máriától Krausz találmányának jelentőségét.

Galéria

A továbbiakban a Székely Mikó Kollégium egy diákcsapata mutatta be az általuk alkotott, vonalkövetésre alkalmas kis robotot, majd az érdeklődők megtekinthették a tárlatot, úgy, hogy a standoknál a Hírközlési Egyesület tagjai magyarázattal is szolgáltak a berendezéseket illetően, mi több, amit lehetett, azt működésbe is hozták. Ez pedig úgy tűnik, tetszik a nagyközönségnek, hiszen mint Beke Csongortól, az egyesület ügyvezető igazgatójától megtudtuk,

tavaly közel 600 látogatója volt a magyar feltalálókról szóló kiállításnak, idén pedig már az első napra több mint 300-an regisztráltak.

A szervezők a Hírközlési Egyesület támogatására 100 lejes Neumann-bankót, 50 lejes Goldmark- bankót, 10 lejes Korda-bankót és 5 lejes Puskás-bankót bocsátottak ki. A látogatók e bankók (tulajdonképpen adománylevelek) megvásárlásával támogathatják a Sepsi TeleTár távközlési, videotechnikai, hangtechnikai és számítógépeinek felújítását, szervizelését.

Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust