Bár az e-cigi káros következményeinek biztosabb feltérképezéséhez még több évnek kell eltelnie, mint amennyit magunk mögött tudhatunk a termék piacra dobása óta, az már biztos, hogy egy új betegség a számlájára írható: az EVALI.
2024. augusztus 25., 09:142024. augusztus 25., 09:14
Kezdjük az alapoknál: az e-cigarettáknak két fajtája létezik – világosít fel a doktornő –, egyikben a glicerinnel átitatott vatta felmelegítéséből származik a gőz, ami lehet nikotinos vagy nikotinmentes is, a másikban pedig dohány van, amit egy fűtőszál melegít fel. Utóbbi mindössze annyiban különbözik a hagyományos cigarettától, hogy nem 850, hanem 350 fokon ég a dohány. Annyival jobb, hogy hidegebb füstöt lélegez be a fogyasztó, de ez nem föltétlenül azt jelenti, hogy kevesebb kátrányt vagy egyéb káros anyagot juttat be a szervezetbe, ez ugyanis a további adalékanyagoknak is függvénye.
Az biztos, hogy nem a fogyasztók egészségének kímélése volt a gyártók célja, amikor piacra dobták az elekromos cigarettát, hanem pótolni akarták azt a bevételkiesést, ami azért keletkezett, mert egyre több helyről kiszorították a dohányosokat – húzta alá a szakorvos. Így áthidaló megoldásként kitalálták az e-cigit, ami viszont szintén nikotint tartalmaz, így a függőséget fenntartja.
„A kutatások szerint a hagyományos cigarettát füstölők nem szoktak le az e-cigi kedvéért a dohányzásról, esetleg közülük néhányan, a legtöbben inkább felváltva nyúlnak a kétfajta cigihez” – tudtuk meg Ráduly Enikőtől. A gyártók főleg a 18-35 év közötti fiatalokat célozzák meg, ezért is van a kínálatban annyi gyümölcsös ízesítésű elektromos cigaretta.
Ahhoz, hogy pontosan tudjuk, milyen káros hatásai lehetnek az elektromos cigarettáknak, még sok évi kutatás szükséges. „Gondoljuk csak meg, hogy az ötvenes években milyen menőnek tűntek a filmszínészek, amikor a filmekben cigarettáztak és mennyit reklámozták a cigarettát addig, míg az egyre határozottabb vészjelzések és a tüdőbetegségek megszaporodása után meg nem kezdődött a dohányzás kiszorítása, illetve az ellenkampány.
Egereken végzett kísérletekben az már bizonyítható, hogy az e-cigiből a tüdőbe kerülő aerosolok (gőzök) bizonyos lipideket tömörítenek a makrofágokban (a védekezőképességet fenntartó sejtekben), így indirekt módon csökkentik a tüdő védekezőképességét a külső behatásokkal szemben. Mi több, napi körülbelül három órai és huzamosabb ideig (több hónapon át) tartó vapálás nyomán az egész szervezetben kialakul egy reaktív gyulladás, főleg az agyban, de általában is megnő a gyulladást jelző markerek mennyisége.
Mivel az Egyesült Államokban jóval hamarabb megjelent a piacon az e-cigi, mint nálunk, ott már 2020-ban bemutatott tanulmányok bizonyították, hogy új betegség terjed a felhasználók körében: az EVALI. „Ez egy infuenzaszerű légúti betegség – de akár a koviddal is párhuzamba állítható, amely hasonló panaszokat okoz: fejfájás, láz, hidegrázás, köhögés a tünete. De a komputertomográf azt is kimutatta, hogy a tüdőn olyan beszűrődést okoz, mint több más vírusos, fertőzéses megbetegedés” – figyelmeztetett a szakember.
Elterjedésének Amerikában volt egy csúcsa: 2020-ban 20 ezer esetet kezeltek sürgősségi szinten, haláleset is volt. A leginkább érintett pedig a 18-35 éves korosztály. Nemcsak a társbetegségekkel szenvedőknél, hanem az előzmények nélküli megbetegedések esetében is súlyos eseteket regisztráltak. Annyi előnye még van annak, hogy Európában később jelent meg az e-cigaretta, hogy az Európai Unió már nem is engedte importálni azokat az E-vitamin-acetát tartalmú e-cigarettákat, amelyek használó közül többen is megkapták az EVALI-t.
Az Európai Uniónak 2040-re az a célja, hogy felnőjön egy nemdohányos generáció, a dohányzók aránya pedig visszaszoruljon öt százalékra. Ez a nemzedék már megkezdte az iskolát, és csak a korai nevelés ad jó esélyeket ebben a küzdelemben, vélekedik a doktornő, aki maga is jár iskolákba prevenciós céllal beszélni a dohányzás hatásáról.
„A gyerekeknek nem csak a káros hatásokról beszélek, mert a fiatalokat nem hatja meg, hogy 40 év múlva megbetegedhetnek, kivéve, ha a szűkebb családban már van olyan, aki a következményektől szenved. De a sárga köröm, a büdös bőr és haj már elrettentő számukra, így ezt a megközelítést kell megerősíteni.”
A nikotinfüggőség mellett azonban föltétlenül foglalkozni kell a dohányzás mentális (pszicho-komportamentális) részével is. Azaz meg kell beszélni magunkkal, hogy (a nikotinfüggőségen túl) miért fontos számunkra a dohányzás: kapaszkodót nyújt, vagy kitölt egy bizonyos ürességet, esetleg magabiztosságot ad? Meg kell győznünk magunkat, hogy ugyanolyan elfogadott emberek lehetünk a cigaretta nélkül is, illetve több vizet kell inni, sportolni kell – minden a dohányzás által betöltött funkció pótolható egészségesebb módon is.
Egy gyermek születése vagy az arra való készülődés jó motiváció lehet a leszokásra, de az a hozzáállás, hogy „én is felnőttem, majd a gyerek eldönti, hogy akar-e dohányozni vagy sem”, nos, ez nem a legszerencsésebb az utódok egészségre nézve – zárja Ráduly doktornő a beszélgetést.
Címlapfotó: László Ildikó
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!