Udvarol az RMDSZ-nek

Ismét az RMDSZ kormányra hívása mellett érvelt Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a „sebek gyógyulását” szolgálná, ha a magyar érdekképviselet kormányon lenne 2018-ban, amikor az ország „a Román Királyság és Erdély Nagy Egyesülésének” centenáriumát ünnepli.

Székely Hírmondó

2017. június 13., 00:112017. június 13., 00:11

Ismét az RMDSZ kormányra hívása mellett érvelt Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a „sebek gyógyulását” szolgálná, ha a magyar érdekképviselet kormányon lenne 2018-ban, amikor az ország „a Román Királyság és Erdély Nagy Egyesülésének” centenáriumát ünnepli.

 

A pártelnök a România TV hírtelevízióban vasárnap este azt mondta: nem zárkózik el attól, hogy felkérje az RMDSZ-t a kormányzati részvételre – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség magyar kiadása. Dragnea kifejtette: egyelőre nem tárgyaltak erről Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnökkel, a kisebbik kormánypárt, a szabadelvű ALDE elnökével, erre csak a kormány tevékenységének kiértékelése után kerül sor. „Az RMDSZ-esek mindig jól felkészült, hatékony, komoly és szorgalmas embereket javasoltak a kormányzati tisztségekbe. Akárhány kormányban részt vettek, soha nem emlékszem olyasmire, hogy teljesítményhiánnyal lehetett volna vádolni őket” – mondta Dragnea a România TV-nek adott interjúban.

A PSD elnöke kifejtette, azért is pozitív lépésnek tartaná az RMDSZ felvételét a kormánykoalícióba, mert 2018-ban a „nagy egyesülés” centenáriumát ünnepli az ország. „Azt hiszem, hogy jövőre lehetőségünk kínálkozna több seb bekötözésére. Jó megoldás lenne, de még nem beszéltem velük. Talán tévedek, talán egyesek megharagszanak, talán egyeseknek gondjuk van ezzel, de mindannyian románok vagyunk. (...) Én azt mondom, hogy jót tesz, ha kevesebb köztünk a feszültség és több a híd, így, a románok között. Persze, ez kényes téma. Én nem zárom ki, nem utasítom el a gondolatot, hogy az RMDSZ kormányon legyen. Biztos, hogy jó megoldás volna, de sem nekem, sem Tăriceanu úrnak nem volt velük komoly, megfontolt beszélgetésünk erről” – idézi a szociáldemokraták vezetőjét az Agerpres.

Amint arról írtunk, Liviu Dragnea először az RMDSZ májusi kongresszusán hívta burkoltan a kormánykoalícióba a magyar szövetséget, amellyel a decemberi választások után parlamenti együttműködésről – az előre egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról – állapodott meg a PSD-ALDE koalíció. A központi sajtó most azért vette ismét elő a témát, mert feszültségek támadtak Sorin Grindeanu szociáldemokrata kormányfő és a PSD vezetősége között. A kormány politikai összetételének megváltozásához (az RMDSZ bevonásához) a parlament bizalmi voksára van szükség, ami jó alkalom lehet Dragneának egy nagyszabású kormányátalakításra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés