Szociális központot avattak a "kapaszkodó" Lisznyóban

Tágas szociális központ, egyedi mérlegmúzeum és könyvtár is helyet kapott abban az épületben, melyet augusztus 4-én, a teljes felújítás befejeztével avattak fel az Uzon községhez tartozó Lisznyón.

Bodor Tünde

2024. augusztus 04., 22:122024. augusztus 04., 22:12

A falunapi rendezvénysorozat már szombaton elstartolt az ún. Majális körön értelmes közösségi szórakozást szolgáló programpontokkal és elsősorban a község falvaiból való együttesek által nyújtott produkciókkal: fellépett az uzoni Atlantisz fúvószenekar és Székely István Dalkör, de a helybeli óvodások is kis műsort adtak elő.

Több csapat részvételével kötöttségek nélküli főzőversenyre került sor, amelyen mindenkit nyertesnek nyilvánítottak. Este a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék léptek föl, majd a Trend Band zenélt a táncmulatságon. A szervezőmunka oroszlánrészét a Gáll Adél tiszteletes asszony vezette Lisznyóért Egyesület végezte az önkormányzat támogatásával.

Vasárnap ünnepi istentiszteletre hívták a falubelieket: Gáll Adél lelkész Pál apostol levelére hivatkozva az „Egymás terhét hordozzátok!” kulcsmondatra építette beszédét, és elégtétellel állapította meg, a faluban olyan „összekapaszkodó” közösség van, amelyik felvállalja ezt a feladatot, hajlandó a teherhordozásra azért, hogy együtt növekedhessenek.

Az istentisztelet végén a tiszteletes asszony hagyományteremtő szándékkal, első ízben megemlékezett azokról a néhai személyekről is, akiknek munkája maradandó nyomot hagyott a helyiek életében: Fejér Ákos tanító, Etédi Irén tanítónő és Kese Rozália óvónő jelen lévő gyermekei vehették át az emléklapokat.

Galéria

Az istentisztelet után a helybeliek átvonultak a templom mellett levő szociális központba, melynek felújítását még 2019-en indította el Ráduly István akkori polgármester (ma háromszéki prefektus), illetve Uzon község önkormányzata, amely a Gal Progressio Egyesület tagjaként pályázott uniós támogatásra. Ennek elnyeréséhez viszont szükség volt szerepet találni az akkor már évek óta kihasználatlanul, üresen álló, és emiatt igencsak leromlott állapotban levő épületnek, így a községvezetés eldöntötte, Uzonból ide költözteti a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó szolgálatának irodáját, és szociális központot alakít ki.

Menet közben azonban felvetődött a helyi közösség részéről, hogy egy kis mérlegmúzeumnak és könyvtárnak is helyet biztosíthatna az épület. A Jakó Dénes és Szabó Katalin lisznyói lakosok által összegyűjtött, mintegy 60 darabos gyűjtemény végül az alagsorban kapott helyet, ahol nagy munkálatokra került sor, immár helyi költségvetésből: fél métert mélyítették, megerősítették a lábazatot, kivezették a vizet.

Galéria

Miután négy évig a bürokrácia útvesztőiben bolyongott a felújítási projekt, maga a kivitelezés egy év alatt megtörtént, annak ellenére, hogy – ahogy az lenni szokott – előre nem látható és a költségvetésbe bele nem foglalt munkálatokra is szükség mutatkozott: ki kellett cserélni a nyílászárókat, új kerítést felhúzni, valamint az alagsort látogathatóvá tenni, részletezte az ünnepélyes szalagvágást megelőző folyamatot Bordás Enikő uzoni polgármester asszony.

Azt is elmondta, az felújított épületben még több tevékenység folytatására van lehetőség. Florea Virgil, a kivitelező Ambient cég vezetője a maga során azt részletezte, az építkezési előírások változása, a hatóságok állandó ellenőrzése, illetve maga az épület állapota nagy kihívást jelentett.

Galéria

A település mindig kikövetelte magának, ami neki jár – mondta Ráduly István volt polgármester. „Az út, amelyen a község elindult, nagyon jó” – vélekedett.

Tóth Anna tiszteletes asszony, a Diakónia idősgondozó ágazatának vezetője Uzon községbeli múltjukra tekintett vissza: az alapítvány munkatársai 2017 júliusában kezdték meg itt a munkát, ma pedig már 56 személyhez látogatnak hetente többször tényleges ápolást végezni két főállású alkalmazottal, és közel harminchoz inkább csak azért, hogy jó szóval, figyelemmel támogassák az időseket.

Galéria

Először Karácsony Erika szakápoló járta a község falvait, majd fél év múlva, a nagy igényt látva társult hozzá Nagy Éva, a szolgálatvezetői feladatokat Vinczi Anna Zsuzsa végzi. „Ahol az állami vagy a magán egészségügyi ellátás véget ér, ott kezdődik a mi teherhordozásunk” – magyarázta Tóth Anna.

A most átadott épületben a Diakóniának tulajdonképpen csak egy kisebb térre van szüksége, hiszen az ápolók munkájának zöme terepen zajlik, az irodába csak az adminisztratív munkát elvégezni vagy fogyóanyagokért térnek be.

„Úgy érzem, az átadott szép épületszárny arra kötelez, hogy többet akarjunk”, fogalmazott az idősgondozó szolgálat vezetője, akit egy nyugdíjasoknak, esetleg gyereknek indítandó tevékenység gondolata foglalkoztat, ami révén az alapítvány mindkét célcsoportnak hozzá tud tenni az élhetőbb mindennapjaihoz.

Galéria

Galéria
Galéria

Fotó: Bodor Tünde

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust