Az Okuláré Projekt – kortárs dráma felolvasósorozat sepsiszentgyörgyi helyszíne a Szimpla, február 23-án 19 órakor.
2023. február 20., 10:092023. február 20., 10:09
Az esemény Bilibók Anita vezetésével zajlik, és az rendezvény célja, hogy minél több fiatal kedvet kapjon a drámaíráshoz.
Mítosz, de dráma, személyes, de egyetemes. Városi legendák, eredettörténetek, titkokkal teli belső konfliktusok – a szerzők más-más irányban indultak el a „MÍTOSZ” hívószó labirintusában, de mind ugyanoda érkeztek, az Okuláré Projekt februári fordulójának döntőjébe.
A közönség minden helyszínen három friss drámaszöveget ismerhet meg, majd fejtheti ki ezekről a véleményét az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen, majd az este végén szavazhat is a kedvencéről.
A Fiatal Drámaírók Háza kezdeményezésére februárban 10 hazai és 8 határon túli helyszín csatlakozott a programsorozathoz. Az érdeklődő közönség így Győrben, Debrecenben, Szegeden, Sopronban, Tapolcán, Hódmezővásárhelyen, Nagykanizsán, Budapesten pedig a Trafó Kortárs Művészetek Házában és a MANYI Kulturális Műhelyben tud bekapcsolódni a felolvasásokba. A projekt egyik fontos célja, hogy határokon túli magyar közösségeket is összekapcsoljon, Berlinben, Sepsiszentgyörgyön, Tel-Avivban, Edmontonban, Bécsben, Dunaszerdahelyen, valamint online a Kolumbiai Magyar Kör, illetve egy Japánban élő magyar közösség előadásában lesznek hallhatóak kortárs magyar drámák.
„A projekt egyik legfontosabb alkotóeleme maga a közönség. Nagyon hálásak vagyunk, hogy egyre több résztvevővel futnak programjaink. Ezek a visszajelzések nem csak a szerzők számára, hanem nekünk, szervezőknek is sokat jelentenek. Formailag és tematikailag is nagyon izgalmas merítés a mostani szöveganyag, bízunk benne, hogy minden érdeklődő megtalálhatja a hozzá közel állót” – nyilatkozta Horváth Benji projektvezető.
Az Okuláré Projekt egy kéthavonta megvalósuló színházi felolvasóest-sorozat, amire a pályakezdő drámaírók nyílt pályázat útján kerülhetnek be. Minden alkalommal egy megadott hívószóra születnek az egyfelvonásos szövegek – ez februárban a Mítosz volt – a döntős szerzők, Ladnai Loránd, Micsinai Dominik és Novák Csilla drámái is ebből inspirálódtak. A művek kiválasztásában Albert Mária a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, dramaturg, műfordító volt a szervezők segítségére.
Érdemes követni a Fiatal Drámaírók Háza Facebook-oldalát, ahol az esemény további részletei is megtalálhatók, valamint a drámaírói ambícióval rendelkezők további pályázatokat is találhatnak. A szervezet most mutatta be a „Kortárs drámák elvitelre!” című programsorozatát, aminek keretein belül akár házhoz is rendelhetjük, vagy kedvenc kávézóinkban is „fogyaszthatjuk” a friss szövegeket.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!