Nagy eséllyel felújíthatják

A körképünkben többször írtunk arról, hogy a lemhényi és az almási önkormányzatoknak, illetve a két község katolikus egyházi képviselőinek köszönhetően pályázati pénzből megújulhat a környék egyetlen viszonylag jó állapotban levő barokk stílusú műemlék épülete, a Szent Mihály-hegyi templom.

Bartos Loránt

2017. január 13., 09:592017. január 13., 09:59

A körképünkben többször írtunk arról, hogy a lemhényi és az almási önkormányzatoknak, illetve a két község katolikus egyházi képviselőinek köszönhetően pályázati pénzből megújulhat a környék egyetlen viszonylag jó állapotban levő barokk stílusú műemlék épülete, a Szent Mihály-hegyi templom.

A gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régiónál még november végén benyújtotta a pályázatot a projektet vezető Lukács Róbert lemhényi polgármester és a kézdialmási partner önkormányzat vezetője, Molnár István, majd decemberben az uniós pénzeket kezelő ügynökség kérésére a kiegészítéseket is elvégezték. Molnár István szerint nagy volt az örömük, amikor megkapták a levelet, amelyben közölték, hogy a pályázat támogatható, az ürömöt az okozta, hogy a levélből az is kiderült, hogy több mint negyven, az előírásoknak megfelelő pályázó van az 5-ös számú kiírási tengelyen (több mint húsz pályázat visszautasítása után is!), s a keretösszeg közel kétszáz százalékára van igénylés. Ez azt jelenti, hogy pontrendszer lép érvénybe, és így az nyer, aki a leginkább beilleszkedik a kritériumrendszerbe, a többi pályázatot várakozási listára teszik „támogatható, de nincs pénz” alapon.
Addig is még várni kell, mivel a következő lépés az, hogy a gyulafehérvári szakemberek kiszállnak a helyszínre, hogy leellenőrizzék a pályázatban foglaltakat. Molnár István érdeklődésünkre kifejtette: nagyon szoros versenyre számítanak, de reméli, hogy Szent Mihály arkangyal is besegít a nemes ügyükbe, ugyanis ők a lemhényi elöljáróval és a pályázatukat író céggel mindent megtettek, hogy a kis hegy csúcsán ékszerként tündöklő barokk vártemplom visszakaphassa egykori pompáját. Évek munkája van mögötte, és sajnos, kudarc esetén további éveket kellene várni, mivel ez a pályázati ciklus 2020-ig tart, s addig további pénz nem áll majd rendelkezésre.
Molnár szerint még az is reménykeltő, hogy az 5-ös pályázati tengely egyik alfejezeténél eddig mintegy 80 százalékban van lefödve a rendelkezésre álló pénz, s így megtörténhet, hogy a pluszösszeget átcsoportosítják ehhez a tételhez, s így többen juthatnak támogatáshoz. A templom felújítása általános forgalmi adó nélkül másfél millió eurót emésztene fel, úgy, hogy mindössze két százalékos önrésszel kellene hozzájárulni. Sajnos a hetes számú fejlesztési régióban csak 32 millió euró áll műemlék épületek felújítására a pályázók rendelkezésére, és számos nagy projekt (köztük a kézdivásárhelyi minorita rendház, az egykori Székely Katonanevelde – hogy csak a közelieket említsük) van, hat megye települései versenyeznek finanszírozásért. <

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust