
Amint arról már többször is hírt adtunk, elvégezték az utolsó simításokat a Kézdi Lactoo Coop szövetkezet kézdivásárhelyi tejfeldolgozójában, az ipari parkban lévő üzemet pedig csütörtök délután bemutatták a gazdáknak, ugyanakkor kóstolót is tartottak.
2022. december 19., 00:112022. december 19., 00:11
A tejfeldolgozóban dobozolt tejjel koccintottak, és az üzemben készített fagylaltot kóstolhattak azok, akik megjelentek a Kézditej márkanév alatt jövőtől induló üzemben, amelynek tesztüzeme december első hetében történt meg.
Az üzem teljes gőzzel február elsején indul – közölte Fejér László Ödön, az üzem ötletgazdája, az említett szövetkezet elnöke. A nyílt napon elsősorban azoknak a gazdálkodóknak mondott köszönetet, akik bíztak az elképzelésben, kiemelte Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnökének és Bokor Tibor polgármesternek a nevét, akik minden vonatkozásban támogatták az ötletet. Szintén köszönetét tolmácsolta a 14 ezer (!) tagot számláló Román Pirostarka Egyesületnek is, amely jelentős önrésszel járult hozzá az Európai Uniótól és a Pro Economica Alapítványtól származó, a gyárlétesítést lehetővé tevő pályázati pénzhez.
Fejér László Ödön szenátor még képviselőként szorgalmazta a feldolgozó létesítését, az első gyűlésekre 2015-ben került sor, 2016-ban pedig sikerült is bejegyeztetni a szövetkezetet, amelynek elnöke akkoriban az ozsdolai Nagy Károly volt. Nem egyszerű utat jártak be, segítségükre voltak a székelykeresztúriak, akik már korábban kezükbe vették sorsuk irányítását.
Tamás Sándor elmondta: 2013-ban (majd rá két évre) Könczei Csaba képviselővel és másokkal tejfeldolgozókat kerestek fel Észak- és Dél-Tirolban, 2015-ben a szarvasmarhatartó gazdák egy csernátoni megbeszélésén már be is mutatták az ottani pozitív tapasztalatokat, majd miután a Covalact bejelentette, hogy nem vásárolja fel a tejet, az ittenieknek is lépniük kellett, a kezdeményezést pedig a megyei önkormányzat is támogatta anyagilag. Ennek eredménye az lett, hogy 2016-ban Kézdialmáson már meg lehetett kóstolni a Kézditej márkanévvel jelzett termékeket. „Manapság, járvány és háború között gyárat építeni, munkahelyet létrehozni és a gazdáknak azt ígérni, hogy a munkájuk után többet fognak kapni, ezt ma nem tudja mindenki megcsinálni” – gratulált Tamás Sándor.
Bokor Tibor kiemelte: mikor a szövetkezet létrehozásáról tárgyaltak, akkor készült az ipari park. „Az egyik csarnokot lefoglaltuk a tejfeldolgozónak, vártuk, hogy itt ihassunk meg egy pohár tejet. Ez is bátorítja a fiatalokat, hogy átvegyék a szülőktől az állattartás örökségét. A helyi termékeket mindig fontosnak tartottuk és az sem elhanyagolható, hogy tudjuk: az itt előállított termékek nincsenek tele vegyszerrel” – mondta Bokor Tibor.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!