Könyvek és elvek köztereken

Nem gyakran, de évente legalább egyszer néhány napra takaros üzletkék, pavilonok és sátrak kerülnek magyar városok köztereire, s „belakják” ezeket az eltelt egy esztendő alatt létrehozott könyvek ezrei. Az így kialakított „városok” esetében hihetetlenül megnő tehát a könyvsűrűség, nemkülönben íróké, szerzőké, valamint könyvkiadóké, -terjesztőké és olvasóké. Mondhatni egymásba botlanak ilyenkor a kialakított kis utcákon és sétányokon az irodalom „szereplői”.

Nem tudhatni, mit szólna az ilyen június eleji napokon Vörösmarty Mihály, akinek magas talapzatra emelt szobra körül zajlik a könyvhét majd’ minden eseménye Budapesten, s pontosan a róla elnevezett téren. Az idei, a tegnapi napon zárult a 88. a sorban, amióta Supka Géza (1883–1956) kezdeményezése nyomán beszélhetünk külön a magyar könyv ünnepéről is. Egyfajta aratási ünnepe ez a kortárs magyar könyvtermésnek nagyszámú kiadó (több mint kétszáz jelent meg az idén!) és szerző jelenlétében, amikor egyik is, másik is közvetlen kapcsolatba léphet az olvasóval, véleményt cserélhetnek, szót válthatnak közvetlen módon személyes kérdésekről, irodalomról vagy a köz ügyeiről. Könyvekről és elvekről.

A könyvhét ünnepélyes megnyitója szokásos módon, a tűzoltóság (katasztrófavédelem) egyenruhába öltözött központi fúvószenekarának felvonulásával, mondhatni vásári csinnadrattával kezdődött június 8-án délután, amely a maga sajátos hangulatával akár ellensúlyozása is lehetne annak a szónoki kérdésbe foglalt aggodalomnak, amelyet egykor éppen Vörösmarty fogalmazott meg: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”

Az ünnepi megnyitót bevezetendő emlékeztettek, hogy a könyv latin megnevezése, a liber nemcsak könyvet, hanem melléknévként szabadot is jelent. Teszem hozzá, innen származik a szabadság, a libertas szó, s egyik feltételezi a másikat. A szabad megnyilatkozás igényéből, illetve a szabadság szükségletéből születhet a könyv, másrészt pedig, jó esetben a kimondott és leírt szóval való találkozás indíthatja az embert arra a gondolatra, hogy szabad legyen.

De hogy a rendet szülő szabadság az igazi – József Attilát parafrazálva –, nem téveszthetjük szem elől egy percre sem. Ha ugyanis a szabadság nem a társadalom közös dolgainak rendezéséhez járul hozzá, hanem a rendezetlenség fenntartásához, a társadalom megosztásának elmélyítéséhez, akkor véleményem szerint ma sem léphez elébb könyvek által a világ. Legalábbis a mienk. Sajnálattal vallom meg, ez utóbbi érzésemben erősített meg az idei, 88. Ünnepi Könyvhetet megnyitni felkért író beszéde…

Esetleg az vigasztalhat, hogy egy másik magyar város közterén, ugyancsak rangos író által kimondatott: csak együtt juthatunk valamire!