Kevesebből kell többet kihozniuk idén a helyi önkormányzatoknak

Több mint egymillió lejjel kevesebb áll rendelkezésre a helyi költségvetések kiegyensúlyozására idén – derült ki Kovászna Megye Tanácsának keddi ülésén.

Farkas Orsolya

2024. január 24., 08:102024. január 24., 08:10

Az év második ülésén  Kovászna megye önkormányzata a jövedelemadó 6 százalékát képező alap kezeléséről határozott, amelyet idén is a helyi fejlesztések egyensúlyban tartására fordítanak. „Háromszéknek nyilván előnyös, hogy minden megye egységes összeget kap, viszont ez az összeg idén 1,3 millió lejjel kevesebb, mint tavaly. Ennek megfelelően mai ülésünkön 36 829 000 lej felhasználásáról döntünk” – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a gyűlésen és hozzátette, hogy a közigazgatási egységek  polgármestereivel és politikai partnerekkel egyeztetve jutottak el a végső a felosztáshoz.

Ennek értelmében Sepsiszentgyörgyöt 15 millió lejjel támogatják, Kézdivásárhely 4,3, Barót pedig 4,13 millió lejben részesül. „Figyelembe vettük, hogy Kézdivásárhely és Barót fenntart egy-egy városi kórházat, amelyek nyilvánvalóan az egész térséget kiszolgálják. Ugyanakkor a céhes városban központi költségvetésből uszoda épül, viszont vannak olyan járulékos költségek, tereprendezés például, amelyet az önkormányzatnak kell állnia.

Galéria

Baróton a Petőfi Sándor és a Baróti Szabó Dávid utcák aszfaltozására fordítják a megyei önkormányzattól kapott pénz egy részét” – sorolta a tanácselnök. Kovászna városa 3 millió lejt kap, elsősorban a Kommandóra vezető út rendszeres karbantartására, valamint a wellness-központ és sportbázis építésére, ami megterhelő kiadással jár a helyi önkormányzatnak.

A keddi tanácsülésen ezenkívül jóváhagyták, hogy az előkészítési folyamat megkönnyítése okán Kovászna megye tulajdonába kerüljön az a terület, amelyre a közeljövőben panorámakabint tervez építeni a háromszéki önkormányzat.  A menedékházat – amelynek megvalósíthatósági tanulmányára tavaly októberben adták áldásukat a képviselők – modern köntösbe csomagolják, különleges alakja és több emelete lesz, ahonnan egész Háromszékre rá lehet majd látni. A Bodoki-havas 1194 méteres csúcsán fekvő terület mindeddig Málnás magántulajdonát képezte, ez azonban a község és a tanács beleegyezésével átkerül a megye vagyonába.

Galéria

A tavalyi évre visszatekintő beszámolóból kiderült, hogy a megyei önkormányzat 2023-ban 462 egyházi és civil szervezeti pályázatot finanszírozott. Ezek közül 54 sportprojekt, 133 egyházi pályázat, 188 szabadidős programot célzó pályázat, valamint 28 ifjúsági és 129 kulturális program valósult meg. Tamás Sándor, a tanács elnöke elmondta, hogy idén is hasonló költségvetésre lehet számítani, és miután február 15-e után elfogadják, ki is hirdetik az idénre tervezett projekteket. „Azt már látjuk, hogy idén kevesebből kell jobban teljesíteni. Az a célunk, hogy a fejlesztési terveket ne borítsa fel a kisebb költségvetés, inkább a működési költségek esetében húzzuk szorosabbra a nadrágszíjat” – ismertette Tamás Sándor.

Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust