Két falu jótevője

Vannak települések, falvak és városok itt, e tenyérnyi kishazában is, amelyek egy központi fekvésű templom – ahogy a régiek mondták –, a szentegyház körül alakultak ki a századok során, illetve a település központjába épült egy későbbi időben az istenháza. Az ellenkezőjére ugyancsak több példát hozhatnánk, de ezúttal csak szülőfalumra, Kézdiszentlélekre utalok. Itt ugyanis a Perkő-hegy déli lábánál, magaslaton épült templom a középkorban, mégpedig a falu keleti kijáratánál, jókora távolságra a Felszeg és az Alszeg nevű falurészektől. S minthogy a templom közelében működött az iskola, nem kevés fáradsággal és gonddal járhatott az elemista gyermekek iskolalátogatása. 1829-ben például – a püspöki vizitáció jegyzőkönyve szerint – 300 iskolaköteles fiúból 60, 200 lányból csupán 6 járt rendszeresen iskolába…

Ezen a helyzeten kívánt segíteni Borcsa Elek gelencei plébános – egyik neves felmenőm –, aki azért tett alapítványt, hogy az iskolától távol eső falurészen, az Alszegben tanoda épüljön. Az 1848 telén készült esperesi egyházlátogatás jegyzőkönyve szerint a néhány évvel korábban elhunyt Borcsa Elek „Kézdi Szent Léleken, szülötte falujában az alszegben ősi telke mellett iskolát építeni kezdett.”

Bartsa/Barcsa Elek Gelence középkori kis templomában hirdette Isten igéjét a 19. század első felében, 1819 és 1842 között, vagyis éppen a magyar reformkor évtizedeiben. Teste is szolgálati helyén pihen, a templomkert csendjében. Ma is álló sírkövén ilyen szavakkal örökítették meg az elhunytat: „NAGYON / TISZTELENDŐ / K. SZ. LÉLEKI / BARTSA ELEK / GELENTZÉNEK / 22 ÉVIG / VOLT BUZGÓ / LELKIPÁSZTORA / MEG HOLT 1842”.

Bizonyítható az is, hogy szép összeget hagyott a gelencei szegények megsegítésére, valamint a tanító részére, továbbá 1832-ben a kantai gimnáziumnak a családjából származó egy-egy ifjú taníttatására.
Ugyancsak írott forrásból, egy 1847. augusztus 25-i püspöki leiratból kiderül, hogy a szentléleki egyházközség a templom szomszédságába építendő óvodára fordítaná az alapítványnak azt az összegét, amely az alszegi „oskolaház” fenntartását és működtetését, tanító fizetését fedezné. A „nemes Közönségnek” ez a szándéka azonban ellentétben állt az alapítványtevő céljával, hiszen „az Alszeg, mellynek számára ezen oskola építetett, olly messze vagyon a templomtól, hogy oda a gyenge gyermekek el nem járhatnak” – olvasható az idézett forrásban. Minden szempontot figyelembe véve aztán leszögezi Kovács Miklós püspök, hogy „a nemes Közönségnek fennebb elősorolt kérése nem teljesítethetik.”

Az Alszegben felépült „oskolaház” végül is évtizedeken keresztül működött a 19. század második felében és a 20. első évtizedeiben. Egy ideig aztán, az 1930–40-es években a katolikus dalárda székhelye s próbaterme volt. Az uralom- és rendszerváltások hullámverésében, többször gazdát cserélve, sokféle rendeltetése volt, mígnem négy évvel ezelőtt lebontásra nem került, de a falu lakói a mai napig Borcsa-iskolaként emlegetik…