
Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta 2,6 milliárd euró kifizetését Romániának az EU helyreállítási alapjából - közölte az unió végrehajtó testülete. Az összegből 1,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, 0,8 milliárd euró pedig hitel.
2022. szeptember 16., 09:552022. szeptember 16., 09:55
Ez volt az első kifizetési kérelem, amit Románia az uniós helyreállítási mechanizmus keretében nyújtott be az Európai Bizottsághoz. A május 31-i dokumentumban a bukaresti kormány arra hivatkozott, hogy megvalósította azt 21 célkitűzést és mérföldkövet, amit az EU Tanácsa szabott meg az első részlet kifizetésének feltételeként. Ezek között a fenntartható közlekedéssel, a szén-dioxid-mentesítéssel, a közúti biztonsággal, az adóeljárások javításával és a korrupció elleni küzdelem fokozásával kapcsolatos intézkedések szerepelnek.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen elmondta, hogy Románia jól halad az országos helyreállítási terv teljesítésével, és felkészült arra, hogy megkapja az első részletet az EU helyreállítási alapjából. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a kifizetését a tagállamoknak is jóvá kell még hagyniuk.
Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtök este a kormány Facebook-oldalán üdvözölte az Európai Bizottság döntését. Bejegyzésében úgy értékelte, hogy a kifizetési kérelem jóváhagyása kormányzati szinten összehangolt erőfeszítés eredménye. Egyben közölte, hogy Románia hamarosan benyújtja a második kifizetési kérelmét, amelynek jóváhagyásához 51 további célt és mérföldkövet kell teljesítenie.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) révén lehívható alapokból az első 2,6 milliárd eurós részlet a következő 2-3 hétben érkezik Romániába - jelentette ki pénteken Dan Cărbunaru.
A kormányszóvivő a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján számolt be erről, rámutatva, az Európai Bizottság csütörtökön értesítette hivatalosan Romániát, hogy jóváhagyta 2,6 milliárd euró kifizetését az EU helyreállítási alapjából.
Cărbunaru szerint az összegeket a közúti és vasúti infrastruktúra korszerűsítési munkálatainak finanszírozására, 100 bölcsőde korszerűsítésére, az iskolai lemorzsolódás csökkentését célzó projektekre, az egyetemek digitalizálására, a hidrogéntermelés előmozdítására fordítják. Többek között ebből fogják finaszírozni a Karánsebes - Temesvár - Arad vasútvonal munkálatait, és az A7-es, moldvai autópálya három szakaszának építését - említette meg a kormányszóvivő.
Az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca becslései szerint az év végéig befolyó összegekkel 12 milliárd euróra emelkedhet a Románia által idén lehívott uniós alapok összege. Ezzel szemben a tavaly lehívott összegek 3,5 milliárd euróra rúgnak a tárca adatai szerint - mondta még Cărbunaru, rámutatva azonban, hogy 2021-ben még nem volt PNRR.
(forrás: Agerpres, fotó: wikimedia.org)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!