Nem kell kifizetniük a betegeknek a kórházba utaláskor elvégzett koronavírustesztet – erről szóló rendeletet hagyott jóvá a napokban Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban eddig sem kellett ezért fizetni, és a jövőben sem kell – mondta András Nagy Róbert igazgató.
2022. szeptember 16., 00:032022. szeptember 16., 00:03
A miniszter által jegyzett dokumentum értelmében az egészségügyi intézmények megelőző jelleggel tesztelhetik koronavírusra a kórházi beutalás előtt álló betegeket, a pácienseknek azonban nem kell fizetniük a tesztelésért, ennek költségeit az intézménynek kell állnia saját bevételeiből.
András Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója ezzel kapcsolatban kifejtette: az egészségügyi intézményben eddig is tesztelték azokat, akik a sürgősségin jelentkeztek és beutalták őket, így ez a rendelkezés szinte értelmetlen. Igaz ugyan, hogy bizonyos kórházakban és a magánkórházakban kértek pénzt a tesztekért, de Kovászna megyében ilyen nem volt, és nem is lesz.
A megyei kórházban a két évvel ezelőtt épített moduláris sürgősségin fogadják a betegeket, amely három részből áll: az első rész az epidemiológiai triázst szolgálja, annak érdekében, hogy kiszűrjék az érkezők állapotát. A másik két rész a koronavírus-gyanús és már bizonyítottan pozitív eseteknek van fenntartva. Az épületben külön helyiségek és utak jelölik az egységeket, jól elkülönítve egymástól a pozitív és gyanús eseteket. A sürgősségen PCR mintavételi központ is működik, ami segíti az orvosok munkáját. A felmérést követően küldik tovább a pácienseket a kórház épületében lévő sürgősségi osztályra, ahol a szolgálatos orvos dönti el, hogy van-e szükség beutalásra vagy sem.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!