Felszámolás alatt a sepsiszentgyörgyi RGT-nadrággyár

A Kovászna Megyei Törvényszék döntése alapján felszámolási eljárás indult a dr. Bock Industries cégcsoporthoz tartozó sepsiszentgyörgyi RGT-nadrággyár ellen.

Bodor Tünde

2024. június 18., 18:112024. június 18., 18:11

„A gyár adminisztrátora szerint a fő befektetőkkel és a részvényesekkel még nincs letárgyalva, hogy mi lesz ezután, hivatalos átiratot még nem kapott a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség” – mondta a Székelyhonnak Kelemen Tibor igazgató, aki szerint több nadrággyár szűkíti, összevonja különböző egységeinek tevékenységét. Az említett cégcsoporthoz tartozó baróti nadrággyárat is bezárták, a személyzetet Sepsiszentgyörgyre szállítják.

A munkaerő-foglalkoztatási ügynökség  szempontjából azonban az a fontos, hogy aki akar, az még dolgozhasson – mondta Kelemen, akinek tudomása szerint az RGT alkalmazottjaiból már többen elszivárogtak az utóbbi időben, de még még mindig több mint 200-an vannak. A szomorú dolog az, hogy a kollektív munkaszerződésben nincsen meghatározva, hogy joguk van végkielégítéshez, tudtuk meg a hivatal vezetőjétől.

Edler András György, a Kovászna Megyei Kereskedelmi Kamara elnöke érdeklődésünkre közölte, a gyár már 2022 óta csődvédelem alatt áll, ami azt jelenti, hogy a csődbiztos által készített terv alapján még megpróbálják fenntartani a tevékenységét, kielégíteni a beszállítóknak való tartozásokat. Úgy tűnik, ez nem sikerült, mert az ANAF oldalán március 31-én feltüntetettek szerint az RGT összesen több mint 16 millió lejes adóval, illetékkel tartozik az államnak és további 77 cég felé van adóssága.

A dr. Dietrich Bock vezette cégcsoport több mint harminc éve van jelen a megyében, több nadrággyárat is működtetett, a 2000-res évek elején még 1700 alkalmazottat foglalkoztatott. Az egyik legnagyobb egységüket, az esztelneki RHM Pants-t 2020-ban zárták be a koronavírus-járvány okozta szerződéskiesések miatt.

De nemcsak ez nehezítette a könnyűipari létesítmények helyzetét: az ágazatban felerősödött a konkurencia, csökkentek az árak, sok cég Európán kívülre költöztette a termelést, a nadrággyáraknak pedig olyan új elvárásoknak is meg kellett felelniük, mint a fenntarthatóság, a magasabb szintű társadalmi felelősségvállalás, a testreszabott termékek iránti igény, magyarázta a cégcsoport igazgatója, aki az utóbbira okra reagálva akkor az online, egyéni igények alapján készített termékek előállításában látott megoldást.

Fotó: RGT Romania/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust