Elég egy horkantás

Szülőföldtől távol – sorsközösségben – kedvenc lapomból tájékozódom, hol és mi történik otthon. Sok minden érdekel, az is, hogy elszaporodtak a vadak. Már gyermekkoromban gyakran bejöttek az erdőbe benyúló kertünkbe, kiterveltem, megrészegítem őket pálinkás mézzel – ahogy tette valaki valahol –, de apám, aki nem csak diplomás erdőőr és vadász, hanem remek méhész is volt Haralyban, nem hagyta. Ketten jöttek ki az erdőből, az egyik futva, a másik medve. Azóta a helyzet fokozódott.

Kézdivásárhelyen kasztokra emlékeztető tagolódás volt megfigyelhető, szocialista vívmányok közepette. A hetvenes évek elején szűk körű érdekek alapján létrejött csoport hívott meg esti összejövetelre – értelmiségiek, életre való egészségügyesek –, kezdő újságíróként kilógtam a sorból. Az ülőhelyül kijelölt díványon szót váltottam egy férfiúval, valami fontosságát veszített dologról. Szívélyesnek és bizalmasnak tűnt minden, az is volt, olyannyira, hogy elém lépett egy bájos fiatalasszony, és kérdezett. Megfontolt választ próbáltam adni, nehogy tréfás beavatási szertartás áldozatául essek, de nem káprázott a szemem, beszélgetőtársam a hölgy szoknyáját arcáig emelte, aki két kézzel húzta vissza térdére. A bugyiját akarva-akaratlan megláttam.

A bugyi nem a legjobb dolog a világon, de közel áll hozzá. Történnek-e ma effélék, ha igen, fokozódnak-e, s újságíró-e a talpán, aki ily összefonódott társaságban nem érzi magát paradicsomban? A medve elől el lehet futni, az érdekközösségek utolérnek.

A felvilágosodás korszakát a 228 évvel ezelőtti francia forradalomtól számítják. Elsötétedés vette kezdetét. Azóta folyik a harc a korábban elég jól bevált eszmerendszer letéteményesei és a „felvilágosult” eszmék hirdetői között. Aminek eddigi legnagyobb vesztese Európában a magyarság, mint ősi hagyományokkal és nyelvvel rendelkező alakulat. Határok, írott és íratlan törvények, hagyományok, szokások, történelem, mind fertőződtek, sebhelyektől tarkák. Törvényre vagy elvi szintre emelkedtek olyan szabályok és szokások, amelyek a „felvilágosodás” eszméiben fogantak és nőttek nagyra. Hajlamosak vagyunk úgy venni, mintha örökké így lett volna. Liberális mókusok mesterkednek, s már az unió törvényeiben is hemzseg a gyom. Gátakadályok az igazság felé vezető úton, ne lehessen futni. A magyarságnak hivatása van, legyünk hűek önmagunkhoz, ne csak másokhoz. „Nem a póráz teszi a kutyát hűségessé” – mondta Mikszáth Kálmán (ha élne, 170 éves lenne).

Ciklusokban megy a világ, egy sötét korszak végét járjuk. Új fizika figyelmeztet, tartsuk kéznél az eszünket, nem csak testből állunk, van lelkünk is, bár ködös. A materializmus füstöl, mint a fék, de nem fog – vallja egyre több tudós. Náluk sem könnyű a szemléletváltás. Ha nem evolúcióztak volna olyan sokáig, ma nem csupán világhálón, ufókkal mennénk hétvégi kirándulásra, más bolygókra.

A tyúkszemek nem mind a kakasra szegeződnek. Reméljük, az új amerikai elnök nem bombázza tovább ősi kultúrák helyszíneit. Washington nem tudott hazudni, Nixon nem tudott igazat mondani – tudja ő jól, s azt is, a magyarok politizálni nemigen, de bűnhődni tudnak. Mást érdemelnének.

A „neoliberális ruha” nem nekünk való, felül szűk, alul bő. A vitézkötéses testhezálló. Csíkokat festenek a szamár hátára, s elhitetik, zebra. A zebra megkérdezte a bikát: – Te ki vagy? Mire ő: –Vedd le a pizsamád, s megtudod.

Mindenki megtévesztve! GDP-vel mérnek, verjük le egymást, nőjön. Ha karambolozunk, és javítatjuk az autót drágán, nő a GDP. Tudtad? Bezzeg, nem tudod, ki találta fel a munkát, de azt igen, hogy helyben fejbe kellett volna verni. „Ha ellenségeid lőtávolban vannak, akkor te is.” Nem véletlen születik a mondás: a székelynek elég egy horkantás.