2017. november 15., 00:342017. november 15., 00:34
Csak úgy elnézem, hogy eleitől kezdve milyen figyelemmel kísérték mifelénk a románok, miként alakul a katalán helyzet. Nem volt olyan többségi párt, amelynek tagjai nem a spanyol központosított irányításnak drukkoltak volna, és a függetlenséget lehetetlen követelésnek mondták. A spanyol központosító hatalommal tartó hazai többség többször is felsóhajtott, hogy ha az alkotmány kimondja, ha tetszik, ha nem tetszik, a katalánoknak a királyságban, tehát spanyol fennhatóság alatt kell maradniuk. S elégedjenek meg az autonómiával, mert ez is több, mint amennyit igényelhetnének.
A katalánok fél évezrede igyekeznek kivívni a függetlenségüket, hiszen a spanyol nemzetállam rájuk telepedett, és asszimilálni szerette volna még a demokráciában is, amikor úgy tűnt, hogy a kapott önrendelkezés elfeledteti a történelmi múltat. Kiderült, hogy a katalán munka és pénz kell, de beleszólni az ország ügyeibe nem engedik őket, ugyanis egynemzetűnek akarják a spanyol államot. Tettek is bőven ennek érdekében.
Mintha Romániában a kisebbségek helyzetét látnánk. És ezért izgulnak a jó románok, nehogy a példa ragadós legyen, s nem is a székelyek, hanem az erdélyiek, benne számottevő román lakossággal, kérjék az autonómiát, majd netán a független Transzilvániát.
A nagy fellélegzés akkor volt, amikor látták, hogy az EU, benne Párizs és Berlin, kinyilvánította, hogy nem ismeri el Katalóniát, és ha független is lesz, kikerül az Unióból, s csak Spanyolország jóváhagyásával veszik vissza. Ezt megsínylené Katalónia gazdasága. Erre a Kárpátok–Duna–Fekete-tenger környékén igencsak bólogattak. S politikusaik nyilatkoztak egymásután, hogy ebben az EU-nak igaza van. Még az államelnök sem tapsolt a katalán függetlenség kikiáltásának, bármennyire is demokratikus cselekedete a voks a nép akaratának. Hát éppen ez, amitől félnek. Mert úgy magyarázzák, hogy Erdélynek Romániához való csatolását egy népgyűlés döntötte el. Félnek, hogy a katalán példa nyomán, egy másik népgyűlés az elszakadásra voksolna. Lehet-e tudni ezt a csökönyös erdélyieknél?!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!