Nyakunkon az influenzajárvány, de a szakemberek úgy látják, még mindig nem késő beadatni a védőoltást. Az grippe elleni vakcinákról (és nemcsak), ezek hiányáról beszélgettünk dr. Antal Álmossal, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvos igazgatójával, illetve dr. Sánta Ferenccel, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani főorvosával.
2017. január 25., 11:222017. január 25., 11:22
Nyakunkon az influenzajárvány, de a szakemberek úgy látják, még mindig nem késő beadatni a védőoltást. Az grippe elleni vakcinákról (és nemcsak), ezek hiányáról beszélgettünk dr. Antal Álmossal, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvos igazgatójával, illetve dr. Sánta Ferenccel, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani főorvosával.
Dr. Sánta Ferenc szerint egyre aggasztóbb jelenség a védőoltások visszautasítása.
– Sokat hallom, hogy „hagymát, szalonnát eszem”, ezért nincs szükségem védőoltásra, vagy, hogy „én sosem leszek beteg”. Ezekkel elbagatellizálják az oltások fontosságát. Az viszont tény, hogy Háromszéken csökkent a grippé elleni ingyenes vakcinák elfogadásának aránya. Az emberek bizalmatlanok – magyarázta a járványtani szakember, hangsúlyozva, hogy az orvostudomány legcsodálatosabb része a megelőzés.
– A tetanusz is itt van körülöttünk, akárki befertőződhetne, mégis az oltásoknak köszönhetően nagyon ritka a fertőzés. Sokan azzal érvelnek ellene, hogy kik és mit nyernek ezen. Semmit nem oltunk pénzügyi meggondolásból! Csak veszélyes betegségekre kísérleteznek ki oltásokat – hangsúlyozta.
Érdeklődésünkre dr. Sánta elismerte, hogy a Sabin-csepp (járványos gyermekbénulás elleni) oltásnál egy a millióhoz az esélye annak, hogy a legyengített poliovírus bénulást okozzon. Háromszéken egyetlenegy bizonyítható esetről – a tudományos statisztikai előszámítások ellenére – sem tudnak.
– Sokan alaptalan, nem tudományos írásokat olvasgatnak az interneten, megijednek, de nem keresik a szervezett, megalapozott tájékoztatókat – összegzett a járványtani főorvos, elárulva, hogy Romániában a TBC elleni harcban is előfordultak bakik, ám nem a védőoltás, hanem – az amúgy nagyon pici – a dózis helytelen kimérése, a rosszul történt oltás miatt.
Dr. Antal Álmos igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy az Európa-szerte jegyzett influenzajárványban – ebben a szezonban – elhunyt személyek „beoltatlanok” voltak.
A kórházban – „terepen” – a különféle betegségekkel fertőzött páciensekkel napi rendszerességgel találkozó szakember kifejtette, az emberek félnek az oltásoktól, több nevelőprogram kéne ezen a téren.
– Ahhoz, hogy megelőzzél egy járványt, a lakosság 15%-át be kell oltani. Amíg ez nem történik meg, addig nem beszélhetünk megelőzésről. A kórházi személyzet például bérmentve kapott védőoltásokat, mégis találkoztam a folyósón alkalmazottal, akin látszott, hogy beteg. Rákérdeztem, hogy beoltatta-e magát, amire nemmel válaszolt. Ez felelőtlenség! Kötelezően nem oltathatom be a személyzetet, még akkor sem, ha utólag egyesek betegen járkálnak a személyzet, más betegek között, terjesztik a járványt – háborgott az orvos igazgató.
Dr. Antal összegzésképpen elmondta, még most sem késő a vakcina beadatása, ám ezúttal mellé szerencse is kell társuljon, hiszen az ellenanyagok kialakulásáig nem szabad lebetegedni. Óvintézkedésként kerülni kell a közösségeket addig, amíg kialakulnak az ellenanyagok (2–3 hetes periódus). <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!