„Néha túl sokat gondolkodom”

– Mit jelent ön számára a tánc?

– Önismeret, felismerés, kapcsolat. Találkozás saját magunkkal és a világgal, amely bennünk lakozik. Társalgás a világegyetemmel. Egyensúly. A jelen meglovaglása. Terápia, gyógyulás, gyógyítás, mantra, ima, feltárás. Bátorság, odaadás, felszabadulás, felszabadítás, utazás. Szabadság, lelepleződés, meditáció, kiút, transz, reflektálás. A tánc a zene mellett az egyik legerősebb kötelék a szavakon, fogalmakon és félelmeken túli önmagunkhoz. Hidat képez az ember és természet között. A szellem és a fizikum tápláléka. Univerzális nyelv, mely jóra tanít.

– Mivel foglalkozik, amikor éppen nem táncol?

– Gondolkodom. Néha túl sokat…

– Hogy egyeztethető össze a koreográfia és a rendezés?

– Ember-, elme-, kreativitás- és beállítottság-függő szerintem. Esetemben ez a kettő teljes mértékben összefügg, de természetesen egymástól függetlenül is érvényesül. Így vagyok a fénytechnikával, a zenével és a díszlettel is. Be tudok világítani egy előadást, viszont nem mondom, hogy meg tudnám tervezni a díszletet, vagy meg tudnám szerezni a zenét. Ettől eltekintve viszont van rálátásom a dolgokra, mert mindenképp jó, ha minél nagyobb az ember esztétikai érzéke és gyakorlati képzettsége, bármilyen területről legyen szó, amiben az ember magasabb szinten létre próbál hozni valamit.

– Milyen együtt dolgozni a munkatársakkal? Hol dolgozik jelenleg?
– Az elmúlt 10 évben több saját munka és kezdeményezés mellett színházi rendezőkkel dolgoztam együtt koreográfia, színpadi mozgás, felkészítő workshopok formájában és mint színpadi előadó. Szinte minden kőszínházban és független színházban dolgoztam már Romániában. Mondhatni több mint 30 intézményben vagyok potenciális visszajáró munkatárs mint rendező, koreográfus, tréningvezető, előadó, szervező vagy tanácsadó, emellett számos más intézmény, televíziós műsorok, fesztiválok, kulturális események, alkotói alakulatok részéről is felkértek erre-arra. Munka kapcsán sikerült már eljutni Bulgáriába, Görögországba, Magyarországra, Németországba, Franciaországba, Ausztriába, Szerbiába és Csehországba.

– Mit üzen a tánc világnapján az embereknek?

– Üzenem, hogy az erdeink, eredetünk, embertársaink, földjeink, mezőink, folyóink, tradíciónk, kultúránk, viszonyunk egymáshoz és környezetünkhöz sokkal fontosabb, mint a pénz után való kapkodás, és sokkal fontosabb, mint a kapitalizmus összes szemfényvesztése együtt. A tánc világnapján üzenem, hogy ne a hipermarketekből vásároljunk, hanem helyi kistermelőktől. Ne irigyek, féltékenyek és rosszindulatúak legyünk, hanem megértőek, barátságosak és segítőkészek. Üzenem, hogy maradjunk meg embernek, és ne akarjunk európaiak vagy amerikaiak lenni, mivel tudjuk, hogy az milyen: személytelen, kizsákmányoló, absztrakt és ködös. Üzenem, hogy ne azt várjuk, hogy megépüljön a Sepsi Mall, hanem olvassunk, tanuljunk, tanítsunk, teremtsünk, szeressük egymást bármi van, tartsuk egymásban és a környezetünkben a lelket, járjunk el templomba, egymáshoz és színházba. Üzenem, hogy a Facebook egy hazugság a világról, magunkról és az életünkről, ahol mindenki azt játssza magával és mindenkivel szemben, hogy boldog, közben meg piszkosul magányos, elveszett és tébolyodott. Üzenem, hogy az a világ, amibe beletanultunk, az amerikai álom (ház, kocsi, hírnév, bankszámla, család) nem szól egyébről, mint az egymástól való elidegenedésről, fejetlen hasonlítgatásról, értelmetlen versengésről, az egóról és az egymás eltaposásáról. Üzenem, hogy a televízió butít és maradandó pszichikai károkat okoz az agyban (rombolja a memóriát, a hitet, az esztétikai látásmódot és a koncentrációs képességet). Üzenem, hogy a pénz nem érték, csak ha jó indulattal azzá tesszük. Üzenem, hogy az érték nem a társadalmi rang, hanem maga az ember és maga a tény, hogy tehetünk egymásért. Érték, hogy élünk, hogy lélegezhetünk, láthatunk, érezhetünk, feltétel nélkül adhatunk és kaphatunk, hogy a létezésnek tanúi lehetünk, amely kimondottan és kizárólagosan mindannyiunk számára itt és most megadatott.