A civil munka elismerése és az önkéntesség népszerűsítése céljából díjaz idén a Civilek Háromszékért Szövetség.
2024. március 21., 21:012024. március 21., 21:01
Idén a 2023-ban legsikeresebb civil programját lebonyolító nonprofit szervezetet, valamint a múlt évben kiemelkedő odaadással dolgozó önkéntest jutalmazza a Civek (Civilek Háromszékért Egyesület). Az elismerésre Kovászna megyei szervezetek jelölhetik magukat, ugyanakkor kívülállók is nevezhetnek olyan személyeket, akik szerintük elszántsággal, szorgalommal dolgoztak a közösség érdekében. Az első díj 1000 lej a Nexxon Kft. felajánlásában, a második helyezett pedig egy 300 lejes könyvcsomagot vihet haza a Tortoma könyvkiadónak köszönhetően.
A szervezetek jelölése a Civek honlapjáról letöltött formanyomtatvány leadásával lehetséges, amelyet legkésőbb április 15-ig küldhetnek be az érintettek a civilekharomszekert@yahoo.com címre. Az Év önkéntese címre pályázók esetében a következőket kell tartalmaznia a benevezésnek:
Legutóbb 2022-ben díjaztak, ekkor a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület és a Diakónia Keresztény Alapítvány által működtetett Írisz ház osztozott az Év civil szervezete elismerésben. Az idei értékelést négytagú szakmai zsűri végzi, akik szintén a közösség kiemelkedő tagjai, az eredményhirdetés a nyári hónapokban lesz esedékes.
Fotó: civek.ro
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!