Az erdélyi klubok képviselőinek kizárásával tartotta tisztújítását a jégkorong szövetség

Az erdélyi klubok képviselőinek és jelöltjeinek kizárásával tartotta tisztújítását csütörtökön a Román Jégkorong Szövetség (FRHG). Három klub, az SC Csíkszereda, a Gyergyói HK és a Corona Brassó indulhat a pénteken rajtoló, magyar bázisú Erste Ligában.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 16., 08:492022. szeptember 16., 08:49

A küldöttgyűlés szavazati jogot kapott résztvevői újabb elnöki mandátumot szavaztak Alexandru Halaucának. Az erdélyi klubok közös elnökjelöltjének, a Székelyföldi Jégkorongakadémiát vezető Nagy Attilának a jelöltségét formai okokra hivatkozva már korábban elutasította a szövetség elnöksége.

A küldöttgyűlésen nem kaptak szavazati jogot az erdélyi klubok képviselői, mert a szövetség vezetői úgy találták, hogy e kluboknak adósságuk van a szövetség felé.

Nagy Attila az MTI-nek adott nyilatkozatában kifogásolta a küldöttgyűlés döntéseit. Kijelentette: a bíróságon fogják kérni ezek érvénytelenítését. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a választás után felállt elnökség megadta az SC Csíkszeredának, a Gyergyói HK-nak és a Corona Brassónak az Erste Ligás részvételi jogot. Az elnökség jóváhagyta ugyanakkor a Székelyföldi Jégkorong Akadémia utánpótlás csapatainak a részvételét a magyar és a nemzetközi korosztályos bajnokságokban, és a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey női csapatának a részvételét a magyar bajnokságban.  

Nagy Attila az MTI-nek elmondta: a román első osztályú bajnokságban szereplő nyolc klub közül csupán a két bukaresti és a galaci klub képviselői kaptak szavazati jogot a küldöttgyűlésen. A bajnokság erejét képviselő négy székelyföldi és egy brassói klub képviselői vélt adósság miatt nem szavazhattak.

Mint elmagyarázta: néhány hónappal ezelőtt a szövetség nagy összegű bírságot rótt ki az erdélyi klubokra, többnyire azért, mert nem küldték be időben a koronavírus-járvány miatt megkövetelt testhőmérséklet-mérések statisztikáit. A székelyföldi klubok előbb fellebbeztek, majd a bírságok bírósági érvénytelenítését mérlegelték, de miután azt látták, hogy a a szövetség vezetése ettől teszi függővé a küldöttgyűlésen való részvételüket, ki is fizették a tartozást. Nagy Attila sérelmezte, hogy annak ellenére sem szavazhattak, hogy a küldöttgyűlés előtti napon már minden tartozást megtérítettek a székelyföldi klubok.

Nagy Attila felháborítónak találta, hogy Erste Ligás kluboktól, nagy múltú, utánpótlás-nevelést folytató egyesületektől vették el a szavazati jogot, és csak papíron létező szervezetek képviselői döntöttek a szövetség vezető testületeiről, és egyben a sportág jövőjéről. Hozzátette: ezt nem hagyhatják annyiban. Azzal érzékeltette a székelyföldi sportolók erejét a román jégkorongsportban, hogy megjegyezte: a román válogatottakban a honosított játékosokat leszámítva a játékosok kilencven százalékát a székelyföldi klubok nevelték.

Nagy Attila, szeptember elején tudatta, hogy a székelyföldi klubok felkérésére és jó néhány Székelyföldön kívüli egyesület támogatásával megpályázza a Román Jégkorong Szövetség elnöki tisztségét. Hozzátette: azt tekinti céljának, hogy a székelyföldi utánpótlás-nevelési, valamint sportszervezési modellt az egész országra kiterjesszék.

Az FRHG szeptember 6-án a honlapján azt közölte, hogy a szövetségi iroda elutasított 18 jelölést a szövetség különböző vezetői tisztségeire, ezeket ugyanis a határidő lejárta után iktatták a szövetségnél. Ezek a székelyföldi klubok jelölései voltak a szövetség különböző vezető tisztségeire. Nagy Attila a Maszol.ro portálnak korábban elmondta, a szabályzat azt írja elő, hogy 15 nappal a küldöttgyűlés előtt kell benyújtani a jelöléseket, ők pedig - jogászokkal tanácskozva - augusztus 31-én iktatták a jelölti dossziékat a mostani, szeptember 15-i választásra. Megítélésük szerint betartották a határidőt.

Szeptember 7-én az FRHG újabb okot is közölt a székelyföldi jelöltek kizárására. Mint felsorolta: az elmúlt idényben 25 klub csapatai játszottak a különböző szintű romániai bajnokságokban. Ezek közül azonban csak 13-nak nincsen adóssága a szövetség felé, így ezek rendelkezhetnek jelölési és szavazati joggal a küldöttgyűlésen. A 13 klub m

(forrás: MTI, fotó: Veres Nándor)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés