Idén nem lesznek olyan kellemetlenséget okozó nagy munkálatok Sepsiszentgyörgyön, melyeket a lakosság kénytelen volt elviselni az elmúlt években, és a jövőben a nagyobb beruházások befejezése mellett a város vezetősége az emberek közvetlen környezetének javítására fektetne nagyobb hangsúlyt.
2017. január 23., 10:352017. január 23., 10:35
Idén nem lesznek olyan kellemetlenséget okozó nagy munkálatok Sepsiszentgyörgyön, melyeket a lakosság kénytelen volt elviselni az elmúlt években, és a jövőben a nagyobb beruházások befejezése mellett a város vezetősége az emberek közvetlen környezetének javítására fektetne nagyobb hangsúlyt.
„Az egyik legnagyobb kihívás mindenkinek, aki ma a közigazgatásban vagy az államigazgatásban dolgozik az, hogy ebben az országban egy kicsit letisztulnak-e a zavaros vizek, és fogunk-e tudni átláthatóbb jogszabályok között és törvénykezés mellett tervezni, dolgozni”, így összegezte érdeklődésünkre Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az új esztendő kihívásait.
Ami pedig ténylegesen a városfejlesztési kérdéseket illeti, Antal elmondta, néhány nagy beruházás befejezését tervezik ebben az évben. „Az biztos, hogy nagy felfordulást nem akarunk a városban. Tehát olyan típusú nagy felfordulás már többet nem lesz, mint amilyen volt akkor, amikor a vezetékcseréket egy időben nagyon sok utcában kellett megoldani”, húzta alá.
Gyakorlatilag a tervek szerint pontot raknak a Kós Károly és Gyöngyvirág utcák, valamint a Testvériség sétány korszerűsítésének a végére, de van néhány olyan felújítási terv is idénre, ahol csak koptatóréteget cserélnek, ami gyakorlatilag párnapos folyamat, és „rendkívül látványos”. A polgármester szerint úgy ütemezik majd a felújítási projekteket idéntől, hogy egyszerre ne legyen sok utcában munkálat.
„Nagyon szeretném azt, ha az emberek közvetlen környezetében tudnánk javítani a helyzeten, tehát a tömbházak előtti és közötti parkolók, terek kialakítására akarunk a következő években nagyobb hangsúlyt fektetni”, fűzte hozzá Antal.
Ami pedig a nagyobb beruházásokat illeti, a városvezető elmondta, hogy a szépmezői ipari parknál is „felgyorsul a folyamat”, amitől új munkahelyeket és az átlagbér növekedését reméli a városháza, de a háromezer férőhelyes Sepsi Sportarénában is „hamarosan” megszervezhetik az első mérkőzést.
„Azt hiszem, ebben az évben a sportinfrastruktúra terén lesz nagyon jelentős előrelépés a városban, és én bízom abban is, hogy a decentralizáció is néhány ágazatban, így például a sportban is, meg tud ebben az évben történni. Tehát én úgy érzem, ami az önkormányzat munkáját illeti, egy jó év elé néz a város”, összegezte Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Politikusként ellenben jóval óvatosabban nyilatkozik: „ilyen szempontból már nem vagyok derűlátó, az, hogy mi fog a nagy politikában történni, azt majd meglátjuk”, magyarázta Antal Árpád.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!