Átadták a központot

Az ország hasonló szintű kórházai közül négynek van ilyen központja – jelentette ki szombaton Andy Rosin. A Kovászna Megyei Vérközpont igazgatója a sajtónak is bemutatta a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgőségi Kórház frissen átadott transzfúziós központját.

2017. január 23., 10:382017. január 23., 10:38

Az ország hasonló szintű kórházai közül négynek van ilyen központja – jelentette ki szombaton Andy Rosin. A Kovászna Megyei Vérközpont igazgatója a sajtónak is bemutatta a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgőségi Kórház frissen átadott transzfúziós központját.

Az igazgató szerint a központ magas színvonalú szolgáltatásának fontos összetevője a jól képzett személyzet és a fejlett technológia.
– Az osztálynak olyan felszerelése van, amely telefonra küld értesítést az alkalmazottaknak, hogyha valamilyen hiba miatt a tárolási körülmények eltérnek az optimálistól. Márpedig a tárolási körülmények rendkívül fontosak, hisz minden olyan vérből, amit egy páciensnek beadtunk, egy ötmilliliteres mintát húsz évig meg kell őrizni, hogy bármilyen esetleges utólagos szövődmény esetében egyértelműen tisztázni lehessen, hogy azt nem a vérátömlesztés okozta – magyarázza Andi Rosin.
A vérátömlesztés lényegében szervátültetésnek minősül, ugyanakkor a leggyakrabban alkalmazott beavatkozások egyike: 2016-ban csak nálunk 664 ezer milliliter vért használtunk fel több mint 1200 páciens kezelésére – mondta el András Nagy Róbert, az intézmény ügyvezetője.
Dr. Antal Álmos, az intézmény orvos-igazgatója rámutatott: a transzfúziós központnak külön bejárata van, így a vér „senkivel és semmivel nem érintkezik”, és az intézmény minden olyan orvosát, akinek tevékenysége során vérátömlesztéssel kapcsolatos döntést kell hoznia, továbbképzésre küldték, ezáltal minimalizálva annak az esélyét, hogy gondok adódhassanak.
Tamás Sándor megyetanácselnök „a fejlesztési folyamat részeként” értékelte az 1,8 millió lejes beruházást, amely folytatódni fog.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust