Évről évre nő az érdeklődés a kézdivásárhelyi Olga Babamúzeum iránt. A látogatók elsősorban gyerekek, akik nem csak megcsodálhatják a kiállított babákat, hanem történetükkel is megismerkedhetnek. A porcelánbabák birodalmát Nagy Ibolya helyi vállalkozó hozta létre. Az ötletgazdával Csákány Zsuzsanna beszélgetett a kezdetekről és a tervekről.
2017. január 27., 12:192017. január 27., 12:19
Évről évre nő az érdeklődés a kézdivásárhelyi Olga Babamúzeum iránt. A látogatók elsősorban gyerekek, akik nem csak megcsodálhatják a kiállított babákat, hanem történetükkel is megismerkedhetnek. A porcelánbabák birodalmát Nagy Ibolya helyi vállalkozó hozta létre. Az ötletgazdával Csákány Zsuzsanna beszélgetett a kezdetekről és a tervekről.
– A babák gyűjtését 2010-ben hat babával kezdtem, eleinte a lakásomban tartottam, de amikor már száznál is több baba gyűlt össze, külön helyiségbe költöztettem őket. A magánmúzeum 2011 augusztusában nyitott, azóta több száz óvodás és iskolás csodálta meg, de magyarországi látogatói is voltak. Minden babának külön nevet adtam, Árpád-kori és mai divatos nevek olvashatóak a cetliken – ecsetelte a kezdeteket Nagy Ibolya. Hozzátette: e páratlan gyűjtemény nem születhetett volna meg férje, Tihamér messzemenő anyagi és szellemi támogatása nélkül
A porcelánbabák kifejezetten kirakatba szánt alkotások, jellemző rájuk a játékos arckifejezés, a gondosan megmunkált kiegészítők, a finom tapintású haj. Az 1840-es években kezdték el gyártani, egészen az 1920-as évek elejéig Németországban és Franciaországban. A legkülönbözőbb technikával készült babák kerámia vagy porcelán fejükkel, textil testrészeikkel, élethű kialakításukkal és mesterien megvarrott ruháikkal többek mint mulandó játékszerek.
Nagy Ibolya az évek során több babakészítővel és gyűjtővel is kapcsolatba került, sokat tanult a szakemberektől, így már nem jelent gondot számára az sem, ha fel kell újítani egy-egy megsérült példányt vagy szakadt babaruhát. A céhes városi gyűjteményben a királybabáktól a népviseletbe öltöztetett babákig minden fellelhető.
– A babákat főleg Bukarestből, Brassóból, a tengerpartról és az utóbbi időben Magyarországról vásároltam. Igyekeztem ésszerűen és az átláthatóság törvényszerűsége szerint osztályozni őket. A Classique-, Antique-, Götz-, Sasa-, Promedána-, Leonardo-babák koruknak megfelelő ruházatban vannak kiállítva, a karakterbabák is külön helyet kapnak az előcsarnokban, ahol légiesen kacsingatnak a látogatók felé, ezzel sugallva, hogy ők igazi lélekdonorok, képesek a szuggesztió erejével hatni ránk – tette hozzá.
A gyűjtemény látogatói a kiállított babákról rövid ismertetőt kapnak. Az egy–két soros leírásból kiderül a babák stílusa, származási helye és korosztálya. Minden egyes babának megvan a maga kis története, elsősorban a származását illetően, aztán egy, amit sugároz a látogatók felé az öltözete és a stílusa által, és egy, amivel a múzeumba került.
– Fontosnak tartom a babák létezését minden otthonban, közösségben, lakásban, ahol gyermekek vannak, hiszen a baba társ a játékban, segít a gyermekek érzelemi és kognitív fejlődésében. Sokkal fontosabbnak tartom a babával való játékot, mint egy rajzfilmet, hiszen a gyermekek elméje jobban fejlődik a tapasztalat adta játékokban, mint egy szimpla animáció bámulásában – véli Ibolya.
A babamúzeum mellett népművészeti és ajándékboltot, illetve jelmez- és ruhakölcsönzőt is nyitottak, ahol az érdeklődők több 800 jelmez és farsangi kellék közül válogathatnak. Nagy Ibolya szeretné továbbra is fenntartani és népszerűsíteni a babmúzeumot, az érdeklődőkben felébreszteni a gyűjtési szenvedélyt.
– Szeretném, ha kisvárosunk apraja és nagyja számára jó példával szolgálnék, és ráébrednének arra, hogy kisdolgokból születnek a maradandó alkotások, és hogy merni kell nagyot álmodni. Köszönöm mindenkinek, aki segített és segít a mai napig abban, hogy ismerté váljon az Olga Babamúzeum, amelynek híre, már nem csak a fővárosba, de Németországba is eljutott. Rendelkezünk internetes portállal is ahol bővebb tájékoztatással szolgálunk az érdeklődőknek – összegezte a bababirodalom megálmodója.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!