A kívántnál is „természetközelibb” élményt nyújt a sepsiszentgyörgyi új kerékpárút

Embermagasságú gazokat kell kerülgetniük azoknak a kerékpárosoknak, akik az Olt melletti gát mentén tekernének végig.

Farkas Orsolya

2024. augusztus 09., 09:492024. augusztus 09., 09:49

 [reklam]

Kellemetlen látvány fogad a Sepsi Aréna és Kilyén között húzódó gáton, ahol a növényzet a nyár folyamán túlnőtt a korlátokon és beszűkítette a kerékpárutat. A körülbelül hét kilométeres szakaszon márpedig meglehetősen sokan tekernek, délutánonként bőven találkozni sportolni vágyó családokkal, fiatalokkal. Azt azonban nem szabad elfelejteni – és erre Sepsiszentgyörgy polgármestere is rámutatott –, hogy a kerékpárút nincs befejezve, építkezési területnek számít, így a kivitelező tulajdonképpen meg is tilthatná a használatát, míg el nem készül.

Tehát a végleges átvételik az építkezési vállalat felelőssége alá tartozik a terület, az önkormányzatnak nincs hatásköre. „Mi jeleztük a problémát, az építő pedig tudomásul vette, meg fogja oldani. Jövő héten neki látnak a kaszálásnak” – nyilatkozott Antal Árpád polgármester.

Galéria

A kerékpárút Sepsi Aréna mögött húzódó része egyelőre befejezetlen, a munkálatokat ugyanis szükségszerűen le kellett állítani. „Mi megkötöttük a szerződést, de időközben a vízügy tőlünk teljesen függetlenül hirdetett közbeszerzést az Árkos-patak szabályozására” – magyarázta. A kerékpárút és mederszabályozás munkálatai pedig ugyanazt a területet érintik. 

Noha az utóbbival jó ütemben haladnak, a befejezésig nem tud mit tenni az önkormányzat, mint várakozni. „Senki sem támogatta volna, hogy előbb megépítsük az utat, majd bontsuk le, ezért az a döntés született, hogy felfüggesztjük a munkálatokat míg végére nem érnek a mederszabályozásnak” – részletezte Antal Árpád.

A bicikliút Kilyén felőli részének ugyanakkor lesz folytatása is, de az már kívül esik a város közigazgatási határán. „Ezt már a Sepsi Metropolisz Övezet fogja tudni megvalósítani, mert nem csak Sepsiszentgyörgy, hanem más közigazgatási egység területe is érintett” – vetítette előre a polgármester.

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés