
A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az Úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében - közölték a panasztevők.
2020. augusztus 03., 15:202020. augusztus 03., 15:20
Hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke pedig sajtótájékoztatón tudatta: megfellebbezte a nyomozást lezáró és az erőszakos cselekményeket elkövető személyeket felmentő ügyészi rendeletet, de a fellebbezést elbíráló ügyész is ugyanazt a döntést hozta, mint kollégája. Ezért a Mikó Imre szolgálat pert indított az ügyben. Az EMNP elnöke azt jelentette be, hogy - a Romániában nép ügyvédjének nevezett - ombusmanhoz fordul az ügyben.
Az erdélyi magyar közösség soraiban felháborodást váltottak ki a kivizsgálást lezáró moinești ügyész nyilvánosságra került megállapításai. Az ügyész - miután csak román szemtanúkat hallgatott meg - úgy ítélte meg, hogy a "Kifele a magyarokkal az országból!" csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó". Szerinte ez nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, mert nem egy egész közösség, hanem csupán a katonatemető elé élő láncot vonó magyarokra vonatkozott. Az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet a román Igazságügyi Felügyelet kivizsgálását kezdeményezte az ügyben.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közölte: a februári ügyészségi rendeletre benyújtott fellebbezésükre június 12-én kaptak választ, ám Gheorghe Brăilă ügyész is úgy látta, hogy a temetőnél nem történt bűncselekmény. Ezért a szolgálat pert indított, melynek a következő tárgyalását szeptember 30-án tartják.
"Úgy véljük, hogy ez esetben, az ügyész állításaival ellentétben a nyomozó szervek nem teljesítették a törvény által előírt kötelezettségeiket, ezért kérjük az ügy kivizsgálásának folytatását" - idézte a közlemény ki Benkő Erika RMDSZ-es képviselőt, a jogvédelmi szolgálat igazgatóját.
Csomortányi István a hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján kijelentette: azért fordulnak az ombudsmanhoz, hogy minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítsenek, mielőtt nemzetközi szintre emelnék az ügyet. Csomortányi arra is kitért, hogy az ügyészség Hargita és Bákó megye területvitájában is részrehajlóan járt el, hiszen a Csíkszeredában benyújtott panaszukat a Bákó megyei Moinești ügyészségére küldte át.
A moinești ügyészség az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat feljelentése alapján vizsgálta meg a 2019. június 6-i úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás ügyét, és rendelte el a nyomozás beszüntetését.
A Bákó megyei Dărmănești város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, amelyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!