1949 – a letartóztatások éve

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2022. szeptember 16., 00:102022. szeptember 16., 00:10

Születésem éve baljós jelekkel indult Erdélyben, a diktatúra gépezete felgyorsította a leszámolás már meglévő gépezetét, így június 21-én elsőként Márton Áront püspököt tartóztatják le egy megrendezett autódefekt közben. (Akit különben alig nyolc napra rá XII. Pius pápa címzetes érsekké léptet elő, jelezvén, tudnak az eseményről.) Hatra-vakra jelennek meg a felgyorsult időben a törvények és rendeletek, s november 3-án újabb, ezúttal csoportos letartóztatás történik. Abból ítélve, hogy a Bolyai Egyetem első rektora, Csőgör Lajos is köztük van, olyan vezető kommunistákkal együtt, mint Méliusz József, Kurkó Gyárfás, Demeter János és Balogh Edgár, a magyarországi Rajk-per (őt októberben végezték ki titóista összeesküvés vádjával) Romániába átnyúló szálait kívánták eredetileg felgöngyölíteni. No de velük együtt fogták le Szász Pált és Korparich Edét is, akik az EMGE és a magyar szövetkezeti mozgalom vezetői voltak, szóval egy kimondottan magyar társadalom ellenes lépés készült.

Csőgör Lajos börtönévei címmel került egy kötet a kezembe a minap, mely felcímként az Áruló haza vádat viseli, a lefogott kommunistákat ugyanis hosszú börtönévek és végtelen kihallgatások után végül csak 1954-ben állították bíróság elé egy megváltozott koncepciójú kirakatperben, ezúttal már hazaárulásban marasztalva el őket. A kötet szerint Csőgör akkor írta végül alá a lediktált vallomást – mely szerint az említett püspökkel és másokkal Észak-Erdély Romániához való visszajuttatását próbálta volna megakadályozni azáltal, hogy a párizsi magyar békedelegációt adatokkal és memorandummal látta el –, miután öt napig nem engedték aludni, és már látomásai támadtak, megfenyegették azzal is, hogy feleségét és fiait is letartóztatják, ha nem engedelmeskedik…

Érthető a kötetet összeállító fiának a címadása ezek után, apjának késői igazságot szolgáltat azzal a jogtiprással szemben, mely előbb letartóztat, és utána konstruálja meg hozzá a mondvacsinált vádakat. Egy a háború után ígéretesen induló demokratikus jogállapot-teremtésnek vetett véget a diktatúra akkor, örök tanulságul az emberellenes ideológiák elvakult híveinek és, persze, áldozatainak is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés