Sízés határok nélkül

A freeride a tapasztalt sízők sportja, kiépítetlen, többnyire szűzhavas lejtőkön, extrémebb változataiban szakadékokkal tűzdelt hegyoldalakon való lesiklást jelent. Szépsége mellett rengeteg veszélyt is rejt. A lavinák, a hóréteg alatt megbúvó sziklák, faágak és egyéb veszélyforrások miatt nagy tapasztalat és helyismeret szükséges hozzá. A freeride minden szabályt átír, a cél síelni mindenhol, a terep optimális kihasználásával uralni a léceket minden körülmények között.

– Milyen élete van a freeridernek?

– Nomád életmódot élek, minimális anyagi hátterem miatt általában kölcsönpénzből utazok ki a versenyekre, ahol barátoknál húzom meg magam.

– Sízésről lévén szó nem számít egy olcsó sportágnak.

– Az biztos. A freeride-sílécek a profi versenylécekkel vannak egy kategóriában, nagyjából 1000 euróba kerül a léc-kötés kettős, ebből legalább három pár kell a versenyekre, hogy ha valamelyikkel bajom lesz, legyen mihez nyúlnom. Ezenkívül a versenyre való benevezés és a biztosítás indulásból több mint 200 euró, továbbá a helyszínekre el is kell jutni. Például a Freeride World Qualifier-sorozat (FWQ), amelyben én is szerepelek, Chilében kezdődött augusztusban, majd Új-Zélandon folytatódott, egészen 2014 májusáig tart. Az első versenyeken még nincs olyan magas színvonal, mint amikor beindul az európai szezon, de pár ezer pontot kiosztanak ott, csak irgalmatlan mennyiségű pénzbe kerül kijutni.

– Az átlagembernek kissé idegen és új ez a sportág, legtöbbünk csak a tévében láttuk a nagyon látványos felvételeket.

– A freeride sízés mindig is létezett, a hivatalos bajnokságot pedig a 90-es években kezdték rendezni. Jelenleg a FWQ-ban 1141-en vagyunk, tavaly ez a szám még csak 697 volt.

– Mikor kezdted ezt az extrém sportágat űzni?

– 2005-ben váltottam a hokiról a freeride-ra, egészen 2009-ig csak edzettem, akkor vettem részt az első versenyemen, egy Sinaián rendezett Chinese Downhillen. Ez egy tömegrajtos verseny volt, igazi adok-kapok, az volt a cél, hogy az egyszerre elinduló több mint száz sízőből a leghamarabb fejezd be.

– Tavaly hány versenyen vettél részt?

– Sikerült eljutnom a svájci Verbierbe, ahol három versenyen szerepeltem, a legjobb helyezésem pedig egy nyolcadik hely volt. Nagyon büszke vagyok erre az eredményemre. Jelenleg a francia Jim Sorbé vezeti a FWQ-t, Svájcban a második versenyen két pozícióval megvertem, míg a harmadikon ő hárommal lett jobb nálam. Tehát a kimondott élmezőny nincs olyan messze tőlem. Tavaly összetettben a 176. helyen végeztem, legjobb helyezésem pedig az 58. volt. Az idei szezonban az a célom, hogy bekerüljek az első harmincba, ehhez pedig legalább 8–9 versenyen kell részt venni. Január elején Svájcban kezdek, van egy ütemtervem, hogy hova szeretnék eljutni, de ez már kizárólag pénz kérdése. Nagyjából kifizettem a tavalyi tartozásaimat, számításaim szerint az első három versenyre meglesz a pénzem.

– Mi csábított el a freeride-ba, honnan ez a nagy kitartás?

– Elképzelésem sincs. Ez egy olyan sportág, ami számomra nagyon megnyugtató, sízés közben teljesen kikapcsolok, nem törődöm semmivel, nem vagyok ideges, a saját világomban vagyok, és azt semmi sem tudja visszaadni, hogy a fizika törvényeit meghazudtoljuk. Itt századmásodperc alatt kell dönteni, nekem az az elvem, ha már odamentem, akkor megcsinálom rendesen. Imádom az izgalmas lecsúszásokat, így mindig keresem azt a helyet, ahol egy kicsi lavinát el tudok indítani, mivel látványban nagyon sokat jelent, ahogy csúszol a lezúduló hó előtt, és ez pluszpontokat szokott jelenteni. Az is mellette szól, hogy mindig mások a versenykörülmények, van, amikor másfél méteres hóban kell ereszkedni, de van olyan is, amikor sima jégen csúszol lefelé. A pályák egyszer sem ismétlődnek, hosszuk pár száz métertől kilométerekig elnyúl, a hosszú pálya könnyebb, a rövid pedig sokkal technikásabb.

– Sok ember szemében kívülről akár őrülteknek is látszhattok.

– Kell egy alapfokú őrültség is ehhez, hiszen a sziklával való ütközés nagyon fájdalmas tud lenni, de a fa sem puha. Több mint száz helyen van forradásom, ennyi törésem volt. Az elmúlt három évben szerencsére elkerültek a sérülések, sokkal erősebb a testem, hiszen most napi öt óra edzésnél tartok.

– Hogyan kell elképzelni egy freeride-versenyt?

– A verseny előtt egy fotón megmutatják nekünk azt a hegycsúcsot, ahonnan le kell csúsznunk, így mindenki a saját képességei szerint felméri, hogy miként tudja leglátványosabban teljesíteni feladatát. Minél nagyobb egy hegy, annál jobb, mert több a lehetséges útvonal, amelyen le lehet jönni. A felmenés gyalog történik, mivel a verseny lavinaveszélyes, el kell vinni a többi pálya és az emberek közeléből. Csak a gazdagok tudják megengedni maguknak, hogy helikopterrel menjenek fel a csúcsra.

– Miből áll a lecsúszás?

– Itt a pálya lejtésszöge általában 40–60 százalékos (a hargitai Nagy Mihály pálya legmeredekebb pontja 46 százalékos – szerk. megj.), öt dolgot néznek és pontoznak lesiklás közben a bírák. A terepválasztás a legfontosabb, hogy milyen útvonalon, mennyire nehéz, meredek, veszélyes és egyedi terepen ereszkedsz. Ha bevállalós vagy, és jól teljesíted a szakaszt, akkor nem is kell trükköket bemutatnod. Figyelik továbbá a technikát és stabilitást, hogy mennyire uralod a síléceidet, nézik a folyamatosságot, hogy egyenletes sebességgel ereszkedsz. Például ha bemutatsz egy nagy ugrást és egy trükköt, akkor az nagyon felgyorsít, és ha innen fékezni kezdesz, akkor folyamatosan lepontoznak. Ha kikapcsol a kötésed, kiestél. Ha egy ugrást követően a hátad eléri a havat, nulla pontot kapsz, ha elesel, akkor pedig nagyon hátrakerülsz. Szóval, sok mindenre kell figyelni.

– Mik a céljaid?

– Jelenleg négycsillagos rider vagyok, ami azt jelenti, hogy a FWQ-ban bármelyik versenyen indulhatok. Célom, hogy bejussak a Freeride World Tourba, a világbajnokságra, csak nagyon nehéz, mivel a FWQ-ból csupán négy síző jut fel a legjobbak közé. De nem lehetetlen, hiszen ha bekerülsz az első tízbe, akkor egzotikus ország sízőjeként, ahol az alpesi sízésnek nincs akkora hagyománya, könnyebben kaphatsz wild cardot, amellyel indulhatsz a FWT-n, hiszen nekik is az a céljuk, hogy minél több nemzet szerepeljen ott. A hátrányom az, hogy gyengék a videó- és promóciós anyagaim. Ugyebár három versenyre mentem el kölcsönpénzből, ezeken pedig nem volt meg az opcióm, hogy kockáztassak, például megcsináljak egy 50 méteres ugrás közben egy backflipet, érkezéskor lecsatolódjon a lécem és 1400 euró kölcsönben kizárjanak a versenyből.

– Miből tartod fenn magad?

– Folyamatosan dolgozom, rendezvényeket szervezek, nyáron strandot üzemeltetek, útitervező cégnél besegítek, felvonókat építek Romániában.

– Hogyan tudnád elérni azt, hogy minél több versenyen szerepelj?

– Ezt csak komoly anyagi támogatással lehet elérni. Önerőből pár versenyre el tudok jutni, de az sajnos nem elég ahhoz, hogy a világranglistán előrelépjek. Amúgy én vagyok a székely, a magyar és a román csapat is egyben, nincs más freerideres a környéken. Mivel egyedül vagyok, nagyon nehéz támogatókat szereznem. Egy tehetős ismerősöm akart támogatni, hogy kifizeti a chilei repülőutamat, mondtam neki, hogy segítsen ki inkább az európai szezonban. Azt mondta, hogy csupán 40 perc papírmunkájába került a 2000 eurónyi támogatása. Létrehoztunk egy nonprofit egyesületet is, de körülményes volt betenni a freeride-ot mint szakágat, mivel Romániában én vagyok az egyedüli nemzetközi versenyző.