Fotó: Boda L. Gergely
Szombaton a hivatalos kosárlabdaidény első eseményén, a Román Kupa első fordulójának első menetében, a marosvásárhelyi Maros KK Nagyszebenbe látogat. A találkozó 18 órakor kezdődik, a marosvásárhelyi visszavágót jövő héten rendezik.
2013. szeptember 19., 13:192013. szeptember 19., 13:19
2013. szeptember 19., 14:152013. szeptember 19., 14:15
Srecko Sekulovic vezetőedző nem számíthat a teljes keretére ezen az első mérkőzésen, hisz Mladenovic és Ciric sérülés miatt nem léphet pályára. Utóbbi esetében akár kockáztathatott volna is a mester, de inkább a biztonságot választotta, azonban mindkét játékost hétfőtől már várják az edzésekre, azaz valószínűleg a visszavágón már pályára léphetnek.Játszik viszont Păltinişanu, aki felépült a nagyváradi tornán szenvedett sérüléséből, a héten már közösen készült a csapattal.
A Román Kupában a továbbjutás a két mérkőzés összesített eredményével dől el, azaz akkor sincs hosszabbítás, ha a két mérkőzés közül valamelyik döntetlenre végződik, csupán a visszavágót követően, ha az összesített eredmény egyenlő.
Az előkészületi tornák alapján a Maros KK tűnik esélyesebbnek a továbbjutásra, bár a szebeniek éppen a kupa sorsolására való tekintettel visszavonták a meghívásukat a Tordai Elemér-emléktornára, így közvetlenül nem találkozott a két csapat. Igaz, Ciric és Mladenovic hiánya jelentős hátrány, de a visszavágót, amelyben végül is eldől a továbbjutás, hazai pályán játssza a marosvásárhelyi csapat, s a remények szerint már teljes felállásban.
szóljon hozzá!