Fotó: Boda L. Gergely
Kiábrándítóan foghíjas lelátók előtt mutatta be szerdán este a marosvásárhelyi Maros KK az új keretét, az ezt követő mérkőzésen azonban sok biztatót mutattak Srecko Sekulovic vezetőedző tanítványai.
2013. szeptember 11., 21:372013. szeptember 11., 21:37
2013. szeptember 11., 22:122013. szeptember 11., 22:12
Legfeljebb hat-nyolcszázan lehettek a ligeti Sportrcsarnok lelátóin a Maros-kupa első napján, amikor a házigazda csapat keretét ünnepélyesen bemutatták, pedig általában megtelik a 2000 férőhelyes csarnok, s a barátságos tornákon is többen szoktak lenni. Az idén azonban először kértek belépti díjat a szervezők egy idény előtti tornára, s ezt számos szurkoló távolmaradással „honorálta”.
Pedig a csapat játékosai megmutatták, hogy lesz kinek szorítani az új idényben is, hiszen számos pozitívumot mutattak a Steaua CSM elleni első találkozójukon a torna keretében. A nagyváradi tornához képest jól érzékelhetően feljavult a védekező játék, ami mutatja, hogy nem teltek el hiábavalóan az edzésnapok, s támadásban is néha látványosan vándorol a labda egyik kézből a másikba, főleg az első negyedben mattolták többször is a Steaua védelmét.
Aztán kicsit lankadt a teljesítmény, azért is, mert Păltinişanu, Ciric és Baczó sérülés miatt nem játszott, így az utolsó néhány percig a Maros KK csak hét játékost használt, sokszor Jucannal beállós szerepkörben, továbbá jól érezhetően ebben a periódusban a csapat még egyáltalán nem gyakorolja a távoli dobásokat, illetve a szabaddobásokat (ezt idény közben rendszeresen megteszik), s így a elvárhatónál is alacsonyabb hatásfokkal értékesítették ezeket, a tavaly „megszokott” hányadtól pedig nagyon messzire elmaradtak.
A Maros KK aztán a végére kapcsolt ismét rá, amikor Martinic, Lupusavei és Jucan egy-egy triplája ismét a két csapat közötti valós távolság szintjáre emelték a különbséget.
A Maros-kupa első napjának másik mérkőzésén: Medgyesi Gaz Metan–Metalac Valjevo 89:90.
A csütörtöki program: 17 óra: Steaua CSM–Metalac; 19 óra: Maros KK–Medgyesi Gaz Metan.
Marosvásárhelyi Maros KK – Bukaresti Steaua CSM 84:59 (28:12, 14:18, 17:20, 25:9)
Vezették: Fabiana Martinescu (Nagyszeben), Bogdan Podar (Kolozsvár), Adrian Habor (Marosvásárhely)
Maros KK: Martinic 21 (1), Mladenovic 15, Peciukas 13 (1), Ivanovic 12 (1), Lupusavei 9 (3), Mitchell 9 (1), Jucan 5 (1), Oprea, Jakab, Steff.
Steaua CSM: Tudor 12 (3), Stănescu 12, Nyakundi 10 (2), Gallimore 10, Paliciuc 4, Bosnjak 4, Balmuş 3 (1), Dodoc, Sánta, Cupkovic.
szóljon hozzá!