Ilyés Ferenc: „Óriási megtiszteltetés volt a magyar válogatott csapatkapitányának lenni”

– Miért választottad ismét a Pick Szegedet?

– Lengyelországban töltöttem az elmúlt évet, kétéves szerződésem volt a Wisla Plockkal. A Pick Szegedtől korábban többször is megkerestek, de akkor nemet mondtam nekik. Az év vége felé ismét megkerestek. Menedzseremmel átbeszéltük a dolgot, és jobbnak tűnt Szegedet választani, mivel a lengyeleknél még egy évem volt hátra a szerződésemből opció nélkül, míg a Pick három évet ajánlott. 31 éves vagyok, nem azt mondom, hogy már öreg vagyok a kézilabdához, de nem tartozom a fiatalok közé. Jobbnak tűnt három évet aláírni valahova, hogy biztonságban is érezze magát az ember. Jövőre már egy évvel idősebb leszek, nem biztos, hogy akkor még állt volna a Pick ajánlata. Szegeden nagyon sok barátom van a csapatban és a városban is. Ott lettem kézilabdás, végigjártam a ranglétrát. Ifiben kezdtem, majd kölcsönjátékosként folytattam, végül a felnőttcsapat tagja lettem. Szakmailag is vonzó a Pick, hiszen most építkezésben vannak, mindenkivel hároméves szerződést kötnek. Világhírű edző van ott, a spanyol Juan Carlos Pastor 2005-ben világbajnoki címre vezette hazája válogatottját. A klub vezetősége azt mondta, neki külön kérése volt, hogy odaigazoljak. Remélem, hogy nem csak védekezésben, hanem támadásban is számít majd rám. Ez is motivált a visszaigazolásban, hogy 31 évesen egy edző ilyen szinten számít rám.

– Milyen volt a lengyelországi kitérő?

– Ezüstérmesek lettünk a bajnokságban és a kupában is, amúgy ez volt a klub elvárása is. Ott is ugyanaz a felállás, mint Magyarországon, van a Kielce és a Wisla Plock. A Kielcének komoly háttere van anyagilag és a szövetségnél is. A bajnokság elején sikerült őket megvernünk nyolc góllal, korábban egyszer sem tudtak ellenük nyerni. Aztán mégis behúzták a bajnokságot. Jó volt a kitérő, nagyon élveztem, multikulturális csapat volt, a keret fele idegenlégiós volt, az edző dán volt, bosnyák, magyar, román, szlovén, szerb játékosok voltak csapattársaim között. Szeretek külföldön élni, látni, hogy más országokban hogyan élnek.

– Most mi a cél Szegeden?

– Szegeden mindig az MKB Veszprém megszorítása a cél. De ők is erősítettek, más anyagi háttérrel rendelkeznek. Én viszont úgy gondolom, hogy lehet egy csapatban 16 sztárjátékos, ha azok nem alkotnak egy közösséget. Most ez a cél Szegeden, hogy jó játékosokkal alkossunk egységes csapatot, mert egyénileg nem tudjuk megszorítani őket. Nincs nyomás rajtunk, hároméves építkezésbe fogtak, a vezetőség is arra kérte a szurkolókat, hogy legyenek türelmesek. Más filozófiát honosít meg Pastor, amit nekünk még meg kell tanulnunk, ehhez pedig idő kell.

– Utazzunk kicsit az időben, a londoni olimpián csapatkapitányként szerepeltél a válogatottal.

– Igen, de már a szerbiai Eb-n én voltam a csapatkapitány, mivel az előző lemondott. Óriási megtiszteltetés volt számomra, mivel nem az edző jelölt ki, hanem a csapat egyöntetűen rám szavazott. Az Eb jól sikerült, bár nem tudtunk kimagasló eredményt elérni, de továbbjutottunk egy nagyon erős csoportból. Utána következett az olimpiai selejtező, s akkor jött a sajnálatos sérülés áprilisban, amikor szó szerint kitörött a bokám. Kérdéses volt, hogy tudok-e menni az olimpiára. Három hónapos rehabilitáció során a Magyar Olimpiai Bizottság, a klubom is mellettem volt, teljesen speciális kezelést kaptam. Szerencsére a felkészülés jól ment, így sikerült fogni a csapatot, és kijutottam az olimpiára. Egy álmom valósul meg. Óriási élmény volt a magyar csapat kapitányaként elöl állni, amikor felhangzott a himnusz.

– Akkor úgy is lehet mondani, hogy édesanyád nyomdokaiba léptél.

– Így van, de még nem sikerült túlszárnyalnom anyukámat. Ő is volt csapatkapitány a válogatottban, negyedik az olimpián, és 187 válogatottsága. Ebben talán sikerül őt túlszárnyalnom, most 175 válogatottság körül tartok. Meglátjuk, mennyi jut még. Sérülésem miatt kihagytam a spanyolországi világbajnokságot, mivel ki kellett vegyék a csavarokat és a lemezt a lábamból. Muszáj volt megtennem a karrierem miatt, így meghoztam akkor azt az áldozatot. Elméletileg jó döntés, nem százszázalékos a lábam, de jobb lett. Az olimpia után beszéltem Mocsaival, hogy emiatt lemondom a kapitányságot, majd megszavazták Harsányi Gergelyt helyettem. Le akartam egyszerűsíteni az életemet, mivel nagy teher csapatkapitánynak lenni, a játékom rovására is ment.

– Az udvarhelyi kézilabdaéletet követed?

– Interneten szoktam olvasni a csapatról, meg a szüleim, barátaim ki szoktak járni a meccseimre, tőlük hallok ezt-azt, úgyhogy tisztában vagyok az itthoni helyzettel. A bronzérem jó eredmény, bár nagyon szoros volt a vége Tordával. A fiúk érdeme a harmadik hely, és Székelyudvarhelynek ez nagyon jó eredmény.

– Mit szólsz a csapatban történő nagy változásokhoz?

– Ez olyan dolog, ami elsülhet jól és rosszul is. Ha megbontasz egy közösséget, az rányomhatja bélyegét a bajnokságra. Ha olyan kézilabdásokat hozol, akik gyorsan beilleszkednek, akkor ez elindulhat felfelé. Az edző nagy feladata lesz ezt elérni, megtalálja helyüket a csapatban. Ahogy hallottam, jó játékosok jöttek, úgyhogy szerintem jó lesz.

– Komolyabb tervek, család?

– Egyedül élek, még nincs családom, úgyhogy ez nem befolyásolta a döntésemet. Felhívtam a szüleimet, és elmondtam, hogyan állnak a dolgok, konzultáltam velük. Ők semmibe sem szóltak bele. Amikor megkeresett Szeged, akkor is rám bízták a döntést, mivel az én jövőmről van szó.

– Akkor gyakrabban fogsz hazajárni?

– Mindenki azt mondja, hogy csak 500 kilométerre leszek, így gyakrabban haza tudok járni. Ez nem így megy, 22-én elkezdem a felkészülést, talán karácsonykor lesz 3–4 napom hazajönni, azután pedig valószínűleg csak jövő nyáron. Szegedben az a jó, hogy szüleim, barátaim gyakrabban ki tudnak jönni.

– Gondolom, akkor azt is megkérdezték, hogy esetleg szóba jöhet-e egy udvarhelyi levezetés is.

– Mindig ezt kérdik tőlem. Udvarhelyre visszatérni valamikor? Nem tudom. Most az a célom, hogy a szegedi szerződésemet töltsem ki, az elvárásoknak feleljek meg. 35. évemben leszek, amikor lejár a szerződésem, akkor meglátjuk, mit hoz az élet, milyen ajánlatot tesznek, hogy bírom fizikailag stb. Persze szívesen hazajönnék, keretbe lehetne foglalni a pályafutásomat, hiszen innen indultam. De nem tudom, hogy az jó lenne-e nekem vagy a klubnak. Sportban csak kifejezésként létezik a levezetés, mert amikor felmész a pályára, akkor szeretnél valamit csinálni is. Ha haza is jönnék, akkor is meg kell beszélni, hogy miben tudok segíteni, mert nem leszek fiatal, nem tudnék 60 percet játszani, talán 30-at, azt is kettéosztva, lehet, csak védekezésben tudok segíteni stb. A meccsen teljesíteni kell, mindenki tudja, hogy hol játszottam, így az elvárások is nagyok lennének, sokat várnának tőlem.

– Akkor most az első szegedi év van csak előtérben.

– Én most az első tíz napra gondolok. Ahogy visszamegyek, megyünk edzőtáborba tíz napra a hegyekbe, Szerbiába. Azt kell túlélnem. Fiatalon még nem gondolsz erre, de amikor már itt fáj, ott fáj, akkor az edzőtábort át kell szenvedni. De nagyon fontos, abból élsz, amit a felkészülés első hónapjában magadra szedsz. Két kiló már van rajtam, anyukám rendszeresen főz rám, próbálok figyelni, de amikor egész évben arra vágysz, hogy édesanyád főztjéből egyél, akkor nehéz ellenállni. De biztos vagyok benne, hogy ledolgoztatják majd velem a felesleget Szerbiában.