Egyre közelebb az amerikai felnőttválogatott

– Ismét eltelt egy év. Most mivel foglalkozol Denverben?

– Jelenleg két különböző projekt részese vagyok Coloradóban, ahol az amerikai olimpiai központ is található. Az egyikben a kézilabda meghonosítását tűztük ki célul. Most úgy vagyunk ezzel a sportággal, mint 15 évvel ezelőtt a labdarúgással, hogy ismerik, de még nincs akkora tömeg, amely ezt űzné. Szerencsére az olimpia sokat segített, a tévében és a sajtóban is jelen volt a kézilabda, így megnőtt az érdeklődés iránta. A nagy labdarúgóklubokkal szerződést kötöttünk az ifjúsági játékosokra. Mivel Amerikában a diákok szezonálisan kötelezően 4–5 sportot űznek, az iskolában is meghatározzák, hogy három havonta sportágat kell választani, hogy elkerüljék a gyerekek kiégését. Ilyenkor a labdarúgók a kézilabdát átmeneti edzésnek használják. Hasonló a két sportág, hiszen kapura kell játszani, gólt kell szerezni stb. Ezt főleg a lányokkal csináljuk, ifjúsági szinten pedig már jó eredményeink vannak. Továbbá mindkét denveri felnőtt kézilabdacsapatnak én vagyok a vezetőedzője, a férfiakkal az Open bajnokságban elsők lettünk, míg a lányokkal ugyanitt ezüstérmesek, ami nagyon jó eredménynek számít. Az amerikai U21-es válogatott másodedzője is vagyok, itt főleg tanácsadóként segítem az edzők munkáját. Főleg a kiválasztásnál segítek, én mutatok rá, kiből lehet technikailag is jó játékos. A válogatottal nemrég nagyszerű eredményt értünk el, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség által rendezett észak- és dél-amerikai válogatottak kontinentális tornáján harmadikok lettünk.

– Akkor folyamatosan lépdelsz felfelé a ranglétrán?

– Próbálkozom. Ha dolgozol, és csinálod a kézilabdát, akkor előbb-utóbb jönnek is az eredmények. Nagyszerű lehetőségek előtt állunk. A célom az lenne, hogy a felnőttválogatotthoz is odakerüljek, szerencsére már közel vagyok. Jelenleg a spanyol Javier Garcia Cuesta irányítja, ő korábban Brazília, Spanyolország, Portugália és Egyiptom vezetőedzője volt. Havonta toborzókat tartunk közösen, újabb és újabb játékosokat keresünk a válogatotthoz, sokat tanulok tőle.

– Az amerikai kézilabda világviszonylatban jelenleg hol áll?

– Jelenleg nagyon jó helyzetben vagyunk, az olimpiát Brazíliában rendezik, így ők automatikusan részvevők lesznek, tehát egy hely felszabadul, a lányokkal pedig nagy esélyünk van rá, hogy kijussunk. A fiúkkal sokkal nehezebb, mivel több jó színvonalú csapat van Dél-Amerikában, mint például Argentína vagy Chile. Az olimpiai szerepléshez nagy szerencse is kell, továbbá attól is függ, hogy a kettős állampolgárokat behívják-e az európai csapatokba. Erősség szempontjából a férfiak nagyjából egy-két csapatot tudnának megverni a vébén, afrikai, ázsiai vagy óceániai válogatottakat. Jelenleg az amatörizmus és profizmus közötti átmenet van a válogatottnál. A játékosok általában európai másod- és harmadosztályban játszanak, míg az ifjúságiak a legfelső szinteken edződnek. A pad még rövid, első hét játékosunk nagyon jó, de a cserék már nem tudnak segíteni nekik.

– Nyakig benne vagy az utánpótlásban. Hogyan látod a romániai helyzetet?

– Ifjúsági szinten nagyon erős csapatok vannak az országban. Beszéltem Csavar Zoltán tanítványaival, mondtam nekik, hogy nem kell aggódni, ha még nincsenek eredmények ifjúsági 4-ben, máskülönben hamar kiéghetnek. Ez történt például velem. Ha Bakó Lajos edző ritkán, de lecserélt, akkor Ilyés Ferenc jött be helyettem, de ő nem volt folyamatos nyomás alatt, csak az edzésekre kellett figyelnie. Amikor külföldre került, fizikailag teljesen rendben volt, nem volt tönkremenve a térde, válla stb., meg is lett az eredménye. Ifjúsági szinten jobbak vagyunk, mint a magyarországiak. Ha az udvarhelyiek elmennek például a Bibó Kupára, több mint valószínű, hogy megnyerik, de egy romániai tornán szinte esélyük sincs. Kelet-Európában minél hamarabb eredményeket kell elérni, és ez rányomja bélyegét a fejlődésre. Amerika pedig ebből profitál, hiszen későn érők, de ha egyszer felnőnek a feladathoz, akkor visznek mindent. Romániában ha az edző hibázik, a fél válogatott kicserélődik, Amerikában más a rendszer, így adott a folytonosság is.

– Mindig mondtad, hogy figyelemmel követed a Székelyudvarhelyi KC-t. Hogyan élted meg az újabb bronzérmet?

– A forgatókönyv ugyanaz volt, mint tavaly. Bíztam benne, hogy meglesz a bronzérem. Számítottam rá, hogy Torda ki fog égni, hiszen a bajnokság első felében könnyű volt a sorsolása. A SZKC teljesítménye nem volt annyira hullámzó, mint tavaly, döntő meccseit mind itthon játszhatta. Sajnáltam a Konstancai HCM ellen elhullatott egy pontot és a ploiești-i vereséget. A HCM egyelőre teljesen más kategória, míg Bákó elég stabil volt, így a harmadik hely reális. Hallottam, hogy a fél csapat kicserélődik. Szabó Leventét jól ismerem, együtt nőttünk fel, én hívtam kézilabdázni, én állítottam be először kapuba. Szükségszerű, hogy legyen 4–5 magyar, főleg helyi játékos a csapatban, mert a közönségnek az nagyon fontos. Az eredményekhez jó egy-két grúz vagy egy-két román, de legyenek helyiek is a csapatban. A távozók közül Adomnicăit nem sajnálom, voltak jó meccsei, de már idős. Rusia mindig is stabil játékos volt, főleg tavaly. Ő már itt van jó pár éve, a játékosoknak pedig időről időre kell a változás. Ha tudják pótolni, az már jó. Florea nagyon eredményes volt, mielőtt idejött volna, rá épült az Energia Tg. Jiu. Itt más volt a taktika, nem mindig ő kapta a passzokat. Jó közepes eredményt ért el, a végére azért belejött, ő kis veszteség lesz a csapatnak, mivel magabiztosan értékesítette a heteseket. Johannson szerintem pótolható, viszont Tálasnak jó kiegészítő embere volt. Én azt mondom, az átlövőknek kell nagyon jóknak lenniük, hiszen ha azokon a posztokon nem jók játszanak, akkor nincs beállós vagy széljáték sem. Kíváncsi vagyok a jövőre, én főleg a nemzetközi kupaszereplésért drukkolok. A következő szezon izgalmas lesz, az elmúlt évek miatt már tisztelik Székelyudvarhelyt. Az első három mérkőzést meg kell nyerni, hogy tudják, ott vagyunk, ahol voltunk, azután pedig folyamatosan ott kell lenni az elsők között. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy Székelyudvarhely kicsi város, sokkal nagyobb csapatot üzleti szempontból sem tud elbírni. Hiszen nincs közelben reptér, autópálya, továbbá a csarnok is kicsi. Persze ha bajnokságot nyernénk, az történelmi pillanat volna, de ahhoz az kellene, hogy Konstanca összeomoljon. Amikor én még Székelyudvarhelyen kézilabdáztam, sosem gondoltuk volna, hogy lesz első osztályos felnőttcsapatunk, úgyhogy csak azt tudom mondani, a legjobb úton haladnak itthon is.