Vizitdíj – pró és kontra

A budapesti szocialista-liberális koalíció bukásának és a kormányzati oldal népszerűségvesztésének egyik jelentős kiváltó oka volt az a tervezet, amely az orvosi vizsgálatra jelentkezők számára vizitdíjat vezetett volna be, noha – elvileg, akárcsak Romániában – az egészségügyi ellátás ingyenes a társadalombiztosítással rendelkező állampolgárok számára. A heves ellenzéki kritika és a közvélemény felháborodása miatt a tervezetet elvetették, s azóta sem hallani róla – Budapesten.

Nem így az egy időzónával keletebbre fekvő fővárosban, a Dâmboviţa partján, ahol az RMDSZ-es egészségügyi miniszter melegítette fel az ötletet nyugati példákra hivatkozva, ahol kiválóan bevált ez a módszer. S láss csudát: az ellenzéki hangok – ha vannak – alig hallatják magukat, a közvélemény pedig csendes beletörődéssel veszi tudomásul, hogy egy újabb terhet akasztott a kormányzat az állampolgárok nyakába – azaz semmi szokatlan nem történt.

Tény, hogy a romániai egészségügy iszonyú finanszírozási gödörbe került, naponta hallani omladozó kórházakról, a sarki patikába gyógyszerért küldött betegekről, s maga a Vásárhelyi Hírlap is foglalkozott olyan esettel, amikor a pácienstől levett vérmintát magával a beteggel küldték el maxi taxival (kincstári köpenyben) a város másik végében található laboratóriumba kielemzésre. Tény, hogy minden lej segít egy kicsivel jobb minőség biztosításában. Ám vajon az a családorvosnál fizetendő öt (a szakorvosnál ki tudja mennyi) lej, ténylegesen a beteg, vagy pontosabban fogalmazva a társadalom egészségi állapotának javítását szolgálja-e?

A családorvos, s általában az orvosok leterheltségének szempontjából mindenképpen pozitív változásra lehet számítani.

„A ténylegesen beteg pácienseknek nem hiszem, hogy jelentős összeget jelentene a vizitdíj – mondta egyikük –, megszabadulnánk viszont azoktól, akik minden második nap a rendelőben vannak, s ha azt mondják, hogy itt vagy ott fáj, én nem állíthatom az ellenkezőjét.” Márpedig ez azt jelentené, hogy az orvosnak több ideje lenne azokkal foglalkozni, akik valóban rászorulnak.

De vajon tényleg olyan kevés-e a vizitdíjra megszabott összeg? Sokaknak minden bizonnyal igen. Nagyon sokan vannak azonban, akik inkább lábon kihordják a betegségeket (s vállalják a sokszor krónikussá váló szövődmények kialakulását), mert számukra az az öt-tíz lej kenyeret jelent önmaguk és családjuk számára. Mint ahogy már jelenleg is tapasztalható, hogy a gyógyszermaffia árai miatt egyre többen vannak, akik már ki sem váltják a felírt recepteket.

Másrészt, ha a családorvosok „betegnormájának” a növelése – mint ahogy hallatszik – is beletartozik a pakliba, akkor ott vagyunk, ahol korábban: nem csökken a zsúfoltság, azonban most már fizetni is fog kelleni érte.

Ha pedig továbbra is csak a hónap első napjaiban lehet majd díjtalanul elvégeztetni a laboratóriumi vizsgálatokat, s az év vége felé (márpedig az idén már nem lesznek választások!) ismét elfogy a gyógyszerek ártámogatására szánt keret, s a méregdrága (nem hiába a magyar nyelvben kialakult szókapcsolat, hisz a gyógyszer nagy adagban méreg) szerekért teljes árat kérnek majd a patikákban, akkor a vizitdíj mellett egyéb anyagi források után kell majd nézni. A potenciális páciensek zsebében – már most szólunk – többet ne kutakodjanak, hisz az már régen üres.

Ha már alig áll a lábán, azt az ötlejest még előkaparja valamelyik zugból, no de annál többet…