Vízfejek

A javaslat korántsem szokványos, mondhatni elevenbe vág, papírformaszerűen ki is váltotta az ellenérdekeltek felháborodását. Vízfej, sztálinista csökevény, így az egyik oldal, felháborító, beláthatatlan következményekkel járó felelőtlenség, úgy a másik, de még a leghaladóbb nézet is csak az oktatás teljes decentralizálása utáni lépésként tartja elfogadhatónak a jelenlegi struktúra létjogosultságának felülvizsgálását.

A kezdeményezés meredek, ezért egyelőre nem sok perspektívával kecsegtet, ám alkalmas arra, hogy általános értelemben további kérdéseket vessen fel. A román közvélemény előtt mostanában az autonómia szalonképes formájaként „promózott” decentralizálást ugyanis a központosítás megszüntetésének elméletileg legfőbb haszonélvezői – a megyei és helyi tanácsok – egyelőre alig kezelik többként, mint a különböző pénzlehívási technikák gyűjtőszavát. Miközben elegánsan eltekintenek attól, hogy a jelenlegi adminisztratív-hatalmi struktúrákat éppen a regnáló, súlyából csak kényszerű morzsákat engedő központi hatalom hozta létre, és tartja életben.

A decentralizáció ugyanis mindenekelőtt éppen a fennálló adminisztratív rendszer – a megyei struktúrák – felszámolását, illetve új alapokra helyezését feltételezi. Egy új, történelmi-gazdasági azonosságon alapuló regionális rendszer pedig teljes mértékben felülírja a jelenlegi megyei szerkezeteket – legyen az fejlesztési stratégia, vagy az adminisztratív-végrehajtó állomány létszáma, annak minden költségvetési vonzatával, hogy az elméleti síkról a kézzelfoghatóbb anyagiak világába lépjünk.

Nincs kétségem felőle, hogy ma még a modern kori politikai inkvizíció minden átkát magára vonja az, aki ezen struktúrák átírásának szükségességéről és sürgősségéről vizionál. Hogy az egység ideálja a románság lelkében él – amint azt Traian Băsescu jelentette ki a román fejedelemségek egyesülésének évfordulóján –, azon sem csodálkozni, sem hőbörögni nem érdemes. Ennek tudomásul vétele mellett sokkal inkább azon kellene dolgozni, hogy minél alaposabban előkészítsük a saját távlati érdekeinket szolgáló nagyszabású stratégiai változásokat.

Hogy fájni fog? Hát persze, elsősorban annak a klientúrának, amely a jelenlegi rendszerben él és azt élteti. És amely ma még közvetlen sértésként kezeli, ha valaki megkérdőjelezi létét, létjogosultságát.