Rovatok

Úgy tűnik, Európában is kitört a háború. A budapesti Keleti pályaudvar megnyitása utáni napon a Reuters fotóriportere lencsevégre kapta a felgyúródást egy olyan vonatra, amelyről csak sejteni lehetett, hogy Ausztriába tart. Ajtón-ablakokon menekült be a szerelvénybe a pályaudvari tömeg, ilyen képeket Európában utoljára a második világháború napjaiban lehetett látni, amikor egy kiürített városból a legutolsó járatot indították a még szabad világba.

Ugyanaznap a nyugat-európai sajtó címlapjain egy török rendőr volt látható, amint a tengerparton fölnyalábolja egy háromesztendős szíriai kisfiú holttestét, a gyerek a Földközi-tengeri halálos átkelések egyik legutóbbi áldozata a mostanig több mint három és fél ezerből. Kitört a háború Európában, mégpedig a bevándorlás kérdésében. Ebben a pillanatban csak annyit tudni, hogy a német hatalmi pró állásponttal szemben erősebbnek tűnik a népi kontra. Igaz, hogy a Die Zeit képszerkesztője átszerkesztette a tragédia fényképét, messiási gesztussal és fantáziával kelti életre a szegény kis vízbe fúlt gyermeket, és így már nem a strand fövenyén s nem a rendőr kezében fekszik, hanem egy jobb világban minden hozzá hasonló teremtményt megillető barátságos gyerekhálószobában. Az ágyában, s a mennyezetről ezüst szálon ereszkedik fölé a hold, köréje gyűlnek szelíden a csillagok… Kérdezetlenül is kérdés a kérdés: hogy hagyhatja Európa, hogy mindaz megtörténjen, ami megtörtént, történik s még történni fog? Másfelől viszont ott vannak a német kommentek a magyar szögesdrótkerítés apropóján.

A németek helyeslik a magyar kormány döntését, és bírálják Angela Merkel álláspontját a menekültkérdésben. Orbán Viktor, a Frankfurter Allgemeine Zeitung néhány kérdésére válaszolva bírálta az Európai Unió tehetetlenségét, kijelentette, Magyarország feladata az Unió határainak védelme, amit – az egy Spanyolország kivételével – senki más nem vállal fel. Anélkül hogy túlpárhuzamolnám, az egész kísértetiesen hasonlít a sok száz évvel korábban kialakult kontinentális helyzetre, amikor Magyarország fogta fel (már amennyire felfoghatta) az oszmán expanziót, miközben Európa félt, de békében, és gyarapodását nem vágta ketté sem vereség, sem terjeszkedés. Az Unió taktikája sem változott valami sokat a keleti végek iránt. Most van egy dublini rendelet, amelynek lényege: gyorsan meghatározni a tagállam felelősségét (menedékkérésben).

A felelős általában az a tagállam, melyen át a menedékkérő belépett az EU területére. A szövegelemzés egyből kiszúrja a gyenge pontot, amit egyébként maguk a bevándorlók is. Az az ország felelős a kérelem elbírálásáért, ahova a személy először megérkezik, így logikus, hogy a határterületek kerülnek nagy nyomás alá, „melyek államai gyakran épp a legkevésbé képesek a menedékkérők támogatására és védelmére”. Ezért is mondtam az imént, hogy Európa visszahátrált a középkorba, s miközben a keleti kontinensrész pusztul, a nyugati ha válságosan (vagy inkább álságosan) is, de megvan. Ám a menekülők is megnézik a nagy menekülésben, hogy hova. Német kommentelő szerint Magyarországnak vagy Romániának (gondolom, a példák esetlegesek) nincs mitől tartania, mert a jólét vagy az ábrándja még nem feslett szét Nyugaton, illetve a Nyugat iránt egészen. Maguk a bejövők is tranzitolnak, a dublini egyezmény ezért sem ér semmit, és hogy Angliát nem rohanták le eddig a bevándorlók, nem a parlamenti okos politikusok érdeme, inkább és főleg annak a geopolitikai előnynek a következménye, hogy Anglia szigetország, nem elég egy szögesdrótakadály alatt átbújni, hogy megérkezzen az ember.

Európa e hosszú pillanatai előzménytelenek. Nincs modell, amihez a mai helyzetet hasonlíthatnánk. Vannak politikusok, hogyne, politika viszont egyáltalán nincs, ebben legalábbis.