Smekerország oszthatatlansága

Jelentem: Románia alkotmánya nem ér egy zseb... sózatlan napraforgómagot.

Na kérem: már az első pont sincs betartva, mit is beszéljünk a többiről. S itt most még csak nem is a hamis „nemzetállam” meghatározásról beszélek. Nem: Románia nemcsak nem nemzetállam, de nem egységes és nem is oszthatatlan.

Hogy nem egységes, nap mint nap kiderül. Hisz miképpen lehetséges egy egységes országban, hogy két, alapjában véve azonos ügyben két, egymásnak ellentmondó jogerős törvényszéki ítélet szülessen? Hisz ezek szerint más szabályok érvényesek Bihar, s megint mások Maros megyében. Nagyváradon lehet (azaz nem lehet) „politikai állásfoglalást reklámozni”, Maros megyében belátják, hogy bármi is legyen a székely zászló, de semmiképpen nem reklámfelület. Előfordulhat, hogy Bihar megyében ütődött volt a bíró, amikor ezt az indoklást valahogy összekaparta, hisz se füle, se farka: politikai állásfoglalást ugyanis nem lehet reklámozni, ez nonszensz, a reklám kifejezés, legalábbis Magyar Értelmező Kéziszótár szerint árut, (szellemi) terméket, szolgáltatást, vállalatot népszerűsítő, feltűnő hirdetés. A politikai állásfoglalás melyik ezek közül? A szellemi termék? Röhejes.

Persze nem ez volna az egyetlen eset, amikor valamilyen romániai igazságszolgáltatási hatóság illusztris képviselője odáig nem jut el a szakmai igényességében, hogy legalább egy szótárt felüssön. Ezért sem egységes ez az ország: van, ahol a bírák lehetnek műveletlenek, szakmájuk iránt igénytelenek, netán ütődöttek, s van, ahol nem. S még ez alapján kellene eldöntse az ember, mi a jogkövető magatartás.

Oszthatatlan ország? Ugyan már. Ez az ország már réges-rég fel van osztva a „smekerek” és a „frájerek” között.

Az én értelmezésemben a smerekerek azok, akik számára nem szólnak a szabályok. Sem a Bihar, sem a Maros megyeiek. Akik szerint ez a „nemzetállam” s annak hatóságai azért vannak, hogy az ő érdekeit szolgálják a többiekével szemben.

Állításom alátámasztására elég, ha megnézzük, miként nyilvánul meg ez a smeker–frájer megosztás napjaink nagyobb hullámokat vetett közéleti témáiban.

Smekerországban például a börtöntöltelékek írják a tudományos irodalmat, lassan már őket kell oktatni az iskolában is, bevezetik veretes köteteiket a tanrendbe. A smekerek azok, akik el szeretnék érni többek között, hogy pénzzel ki lehessen váltani a felfüggesztett jogosítványt. Hisz eleve szerintük a KRESZ csak tájékoztató jellegű, de mindenesetre nem nekik, hanem a frájereknek szól – tudják, azoknak, akik biztonságosan, életben szeretnének hazaérni aznap a családjukhoz, s ezért az gondolják, hogy ebben a KRESZ esetleg segítségükre lehet.

A smekerek azok, akik azt hiszik, hogy erősen gyúlékony szivacs hangtompító tűzálló anyagkényt eladható a Colectiv klubban, de amikor emiatt meghal több mint hatvan ember (jelen állás szerint 63), akkor nem értik, hogy ők hol hibáztak.

Egyáltalán: a smekerek azok, akik szétlopkodták az országot, s aztán megint. Nekik „köszönhetjük” például, hogy tönkretették az ország egyetlen oltóanyag-készítő intézetét, a Cantacuzinót, s itt áll most az ország – smekerekkel és frájerekkel együtt – teljesen védtelenül a küszöbön álló, rendkívül súlyosnak ígérkező újabb sertésinfluenza-járvány előtt.

Ugyancsak smekerországbéli kezdeményezés, hogy menet közben változtatni lehessen a helyhatósági választásokra vonatkozó törvénykezésen. Négy hónap sincs már a voksolásig, de még mindig nem lehet tudni, hogy maradnak-e az egyébként idejében lefektetett játékszabályok, vagy a pillanatnyi politikai érdekek felülírják azokat.

S kik a frájerek? Ha ezekben a példákban esetleg nem ismertünk volna magunkra, akkor jó eséllyel Frájerországban lakunk. Vagy már nem: elhúztunk innen a francba, s meghagytuk a smekereknek ezt a csodálatos, „mioritikus” vidéket.