Kémtörténet

Rosario Crocetta – vagy szicíliai nyeven Rosariu Crucetta – egy tapodtat sem tehet meg hűséges testőrei nélkül. Ennek oka az, hogy Szicília régió elnöke élete ellen legalább háromszor kíséreltek meg merényletet. Először még 2003-ban, amikor egy vallási eseményen egy litván bérgyilkos próbálta eltenni láb alól, de a helyi csendőrök – a carabinierik – megakadályozták a merényletet. Crocetta éppen abban az évben lett szülővárosa, Gela polgármestere egy évvel azután, hogy 197 szavazattal elvesztette a választásokat. Kiderült azonban, hogy csalással: a helyi maffiavezér kiadta parancsba, hogy semmiképpen ne nyerhessen „ez a kommunista buzi”. Mert hát a történethez ez is hozzátartozik: Crocetta az olasz kommunisták mindenféle pártjaiban politizált, köztük olyanban is, amit betiltottak. S ja, nyíltan homoszexuális.

A 2003-as merényletkísérlet óta testőrök vigyáznak rá, majd 2008-ban ismét meghiúsítottak a hatóságok egy, a meggyilkolására irányuló tervet, minek következtében még szorosabbá vonták körülötte a biztonsági gyűrűt. 2009-ben európai parlamenti képviselő lett belőle, így testőrökkel a nyakában járta öt éven át Brüsszelt és Strasbourgot. 2010-ben öt helyi maffiózót letartóztattak, akik szintén gyilkos terveket szövögettek ellene.

Ekkor készült az a német dokumentumfilm (Mafia, Parasit), amit nálunk a Digi 24 tűzött műsorra nemrég. Ebben az olaszokra jellemző, gesztikuláló hevességgel beszél a szabadságról: miért küzd ő a mindent behálózó alvilággal akár az élete árán is? Valahogy így: hiába, hogy élete minden percében ott van az árnyékában legalább három testőr, ő így érzi magát szabadnak. Ha hagyta volna, hogy behálózzák őt is, nem tehetne meg semmit abból, amit akarna, mások irányítanák életét.

Szicíliában a hivatalos statisztikák szerint nyolc férfiből egy a maffia tagja. Ehhez hozzá kell még adni az illető kiterjedt rokonságát, akik, ha nem is aktívan, de cinkos hallgatással segítik a szervezet működését.

A bűnszervezet manapság – bár a „jó régi” módszertől, a gyilkosságoktól sem riad vissza – azért már sokkal kifinomultabb módszerekkel operál. Például beválasztatja magát a parlamentbe, s törvénymódosításokkal gáncsolja a hatóságok munkáját. Nehezebbé, körülményesebbé teszi a lehallgatásokat, a nyomozást áthelyezi az ügyészségekről a rendőrségekre – márpedig lehallgatások nélkül nincsenek maffiaperek. Sőt, a dokumentumfilmben megállapítják: Olaszországban egyetlen maffiaper se volna, ha nem hallgatnák le a telefonokat. Mindegyiket.

A párhuzam Románia és Olaszország között mindig adja magát. Láthatjuk mi is, milyen törvénymódosításokkal érkeznek a tisztelt romániai képviselők és szenátorok. A nálunk korrupcióellenes harcnak nevezett antimaffia-háború vezéralakja, a DNA élére újabb három évre kinevezett Laura Codruța Kövesi elleni állítólagos titkosügynökös megfélemlítési akció pedig riasztó aktualitást ad a párhuzamnak.

De azért ne felejtsük el, hogy Románia még csak nem is Olaszország. Sajátos (magyar) szemszögünkből pedig azt is láthatjuk, hogy mennyire megalapozottak, milyen eszköztárt használnak adott esetekben a különböző DNA-eljárások. Arra volnék a leginkább kíváncsi, hogy melyek azok a „súlyos kormányzati korrupciós ügyek”, amelyekről egy volt Mossad-ügynököket foglalkoztató magánnyomozói iroda a főügyésznél „kémkedhetett”? S persze: ki volt a megrendelő?

Így folyik össze film és valóság, a La Piovra, azaz A polip és a James Bond-sorozat a hírekkel, Corrado Cattani karaktere a román DNA-vezérrel. Romániában azonban megszokhattuk, hogy az élet mindig érdekesebb, mint a fikció. Volt itt már nálunk például terrorista emberrablásos történet is, s bár a terrorista-emberrabló (Omár Hajszam) állítólag megkerült, s hosszú évek bujdosása után húsz évre rács mögé került, az ügyben a mai napig több a megválaszolatlan, mint a megválaszolt kérdés. Most, bár kémtörténethez nem méltó módon egész információáradat árasztotta el a nyilvánosságot az ügyről, attól tartok: a releváns válaszokat egyhamar nem fogjuk megtudni.