Föld órája – van értelme?

Itt van ez a Föld órája nevet viselő nemzetközi kampány, melynek célja, hogy a világ legnagyobb klimavédelmi akciójaként felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás veszélyeire, s melyre én is rábólintottam, mondván milyen ügyes.

Ha viszont valaki lemondóan legyintett az egészre, valahol ez is érthető. Igen, takarékoskodunk, fát ültetünk, vigyázunk, hogy ne műanyag, hanem papírszatyorba rakjuk a bevásárolt árut, létezik szelektív hulladékgyűjtés, tervezünk Zöld Ház programot, stb. stb. stb. Szóval csupa okos, ügyes szép dolgok egyazon nemes céllal: vigyázzunk a bolygóngra. Belevaló, önzetlen emberek szorgoskodnak abban a hiszemben, hogy tesznek valamit céljuk elérésének érdekében. Igen tesznek – ezt nem lehet tagadni, de hogy ér-e valamit? Legyünk realisták és ismerjük el: nem sokat. Azt is mondhatom, szélmalomharc ez, hiábavaló törekvés, legfeljebb arra jó, hogy néhányan nyugod lélekkel hajtsák fejüket esténként párnájukra.

Mert hiába ássuk a gödröt, ha valaki más, velünk egyidőben tömi be. Elég, hogy egy hajóskapitány többet igyon a kelleténél, elnézze a radart, vagy eltévedjen a ködben és sziklának vigye a nyersolajjal teletömött tankhajóját. Abban a pillanatban kétszer annyi rosszat tett a környezetnek, amennyi jót az egész emberiség egy egész év alatt. Vagy elég lenne, ha bezárnánk egy olyan gyárat, amely évente több szennyel traktálja a természetet, mint amennyitől az egész Greenpeace meg tudná védeni. S ez csak egy pár példa.

Olyan ez, mint amikor a világ összes halálos beteg emberét sorbaállítjuk, jön egy csodadoktor, aki egyenként meggyógyít mindenkit, mögötte azonban ott jön a gonoszi aki egyenként szépen lepuffantja őket. Úgy is beledöglöttek volna a csodadoki nélkül is, de így legalább elmondhatjuk, hogy megpróbáltunk segíteni... Valahogy így fest a jelenlegi helyzet. Persze tudjuk, a világot nem lehet leállítani, a repülőgépeket a földön tartani, az autókat a garázsokban, az ipart megszűntetni, és így tovább.

Azt viszont utálom, amikor valaki környezetvédelmi cimszó alatt a saját zsebeit tömködi. És itt kerül a képbe állambácsi, aki csapolja a gépkocsitulajdonosokat annak rendje s módja szerint. Oké, egyetértek: az autóm szennyezi a környezetet, tehát fizetek ezért. De akkor vegyük például a gyárakat, s csapoljuk meg őket is istenesen. Nézzük mennyit szennyez az autóm, s mennyit fizetek ezért, ezt a pénzösszeget pedig szorozzuk be annyival, amennyivel többet szennyez egy bizonyos vállalat. Kissé naív vagyok, de megúszná csőd nélkül? Nehezen hiszem. Van hát értelme? Nem sok.
Még Kömíves Kelemen, a balkáni topmenedzser is rájött, hiába minden, vér kell oda.

Ugyhogy oltogassuk a lámpákat, ültessük a facsemetéket, kergessük vissza a vízbe a bálnákat, rakjuk a követ, estére úgyis leomlik. Majd ha vérrel fizetünk, akkor fogja mindenki látni, mit s hogyan kell csinálni. Addig nemigen.

(Amúgy takarékossági szempontból Romániában teljesen sikertelen volt az energiatakarékossági klímaakció, március 27-én a Föld Órája alatt semmivel sem csökkent az ország áramfogyasztása.)