Ezt még a mágikus lila varázslat sem oldja meg!

Év eleje van, és fizetnünk kellene a sokféle adót, adóelőleget, mind többet és többet, magánemberként is, vállalkozóként is. Legalábbis akinek van miből. Minél nehezebb kifizetni, annál többnek tűnik a kevesebb is. Közeledik a rémséges huszonötödike, a hónap vége, március 15., de nem az, amin a lelkünk díszmagyarba öltözik, hanem az, amelyiken le kell róni a sarcot. Egyre nehezebben fizetünk. A jó székely hagyományok is veszendőben, hogy év végére meg kell adni minden adósságot, ne menjen az ember fia adóssággal az új évbe. Mert nem szerencsés! Nagyon szűkülnek a forrásaink, és borsózik a hátunk, mert semmire sem elég a pénz, az adóra végképp nem, s ha csak szóba kerül is, elkedvetlenedünk.

De lássuk, mitől is legyen rendes adózási kedvünk? A feketén dolgozók, az adózás alól kibújó csencselők sáskahada láttán? Akiknek akkor is van lerágni való zöldmező, ha másnak már két méteres a hó? És milyen érdekes, most sem és sohasem ezeket érinti a törvény és az ellenőrzések szigora, hanem azokat, akik láthatóak, és akik nem a szürke vagy fekete gazdaságban akarnak boldogulni. Akik adózni is szoktak, akik polgárosodni szeretnének és jó állampolgárként továbbra is adózni, hogy legyen út, amin járunk, legyen szép és élhető a város, amire büszke lehet lenni, legyen szép óvoda, s jól fizetett óvó-és tanítónéni. Állami magyar egyetem, olyan mint a Yale vagy a Harvard, ami csak ontja és ontja a világ legjobb szakembereit, politikuspalántáit, közhivatalnokokat, akik, mit ne mondjak, mind kedves és készséges hivatalnokok, köztisztviselők lesznek, akik tudják, mert megtanulták, hogy azért kell olyan gyorsan ügyintézniük, mert fontos nekik, hogy nekem a sok adóért, amiből az ő tisztes fizetése is kitelik, sokat kell dolgoznom. Így hát széppé teszik a napomat és hálásak, mert tudatában vannak, hogy ők azzal szolgálják ezt polgárosodást, a saját fizetésüket, a gyermekeik, a családjaik létét, hogy megkönnyítik az életemet. Hogy keveset bosszankodjak, hogy sokat éljek és sokat adózzak. De nem! Ez csak álom,.„i have a dream!”.

De miért is csodálkozzunk, hogy egyre többen és többen választják a feketén intézhető tevékenységeket, és emiatt egyre kevesebb az adó, ha éppen azokban a hivatalokban bátorítják a feketézőket, ahol egyetlen rossz szó sem szabadna érje a ház elejét. Éppen ahol páldamutatónak kellene lenni. A törvényt betartani és betartatni. Nem csak nézni, látni is kellene! Vagy legalábbis akarni. Mert nem kell bennfentesnek lenni, messziről látszik, hogy folyik a fekete, adómentes kereskedelem és szolgáltatás minden formája az állami hivatalokban. Adnak és vesznek ott mindent, ami olcsóbb vagy feketébb, belföldről vagy külföldről, mindegy. Jöhet ruha, multilevel rendszer, mosószer, illatszer, kávé, mindenféle tanácsadás, és egyéb szolgáltatások, minden ami szem-szájnak ingere, és ami a megrakott szatyrokból és utazótáskákból előkerülhet. Piacnak használják a hivatalt, irodának az íróasztalt, telefont, számítógépet. Meg lehet csömörölni, bele lehet betegedni, ekkora farizeusság, képmutatás láttán. És folynak ezek az ügyletek nyíltan , azoknak a munkája, verejtéke és ideje árán, akik, hellyel-közzel, megteremtik kínlódva azt az adót, amit az állam nem látva a szemétől, vak képviselőin, a vezető tisztviselőkön keresztül, azoknak cinkos engedékenységével, hallgatólagos beleegyezésével, így elpazarol vagy legalábbis eddig elpazarolt. Hogy lehet tovább tűrni, hogy kis, nyomorult, nehezen megszerzett adólejeink erre menjenek el? Azt mondom elég, most már nagyon sokan mondjuk így. De évek óta „állni látszik az idő”, és mintha most sem akarna igazán mozdulni, mint annyi más területén a román gazdasági életnek.

Azt is el kell ismerni, hogy bár egy kézen meglehet számolni, de vannak már olyan intézményeink, ahol a vezetők modernebbül, a gazdaságosság és a szolgáltatói állam, a jó gazda szemléletével irányítják a dolgokat. Ahol már nem csencselnek, nem tekeregnek és nem pazarolják az én befizetett pénzemet, elindult valami, menegetnek a dolgok. Szolgálni és szolgáltatni akarnak. De az ilyeneket, az úttörőket (dehogy út, csak ösvény, egy csapás), nem szeretik. Az nem a mü emberünk. És akkor jön valami, egy orkán és elsepri a jó irányt, elfújja és megdermeszti a csirákat. Nem minden jó szakember jó vezető is egyben, de aki ilyen, aki már bevált, hagyni kellene, hogy dolgozzon, folytassa a megkezdett munkát. Egy-egy fecske, ha nem is csinál tavaszt, de mint a kovász lassan keleszt, s a jó példa ragadós is lehet, megteremtik a külső és belső kényszerek is, hogy változnia kell a dolgoknak. Ha egyéb nem, a mostani nyomorúság megmutatta, hogy nem lehet akkora adminisztrációnk, mint Németországnak vagy a francia „testvéreknek”, mert nem vagyunk olyan gazdagok. Csak pazarlóbbak. Ha mi nem akartunk magunktól észhez térni, észre térít az, akinél a pénz van. Aki fizet, az adja fel a rendelést is. Most nem volna olyan húsbavágó ez a sok leépítés, kényszerszabadságra küldés, a kedvezmények elvonása, ha évek során a különböző kormányok hálás klientelizmusa nem duzzasztotta volna élősködő, vérszívó óriásszörnyeteggé az államapparátust. Mi lesz azokkal a rettegő ezrekkel, akik egy halom aktával megrakott íróasztal jótékony takarásában meghúzódva töltöttek egy fél, értelmetlen életet? Még csak nem is ők a hibásak, a rendszer beteg.

Most sem jó fele megyünk, egyre miazmásabb lesz a környezet és még betegebb a rendszer. Mi lesz mindannyiunkkal, a többiekkel, de nem csak velünk, még az unokáinkkal is, meddig lesz vérünk amit szívni lehet? Mert ismét fizetni kell, de miből? Mert meg kell fizetni először, ahogy hallani, ezeknek az embereknek a „sommázsát”, végkielégítését, átképzését, a cégalapításait, kedvezményes ezt meg azt, azután nyögni az IMF-hiteleket, kamatokat, megszorításokat, ezt az évek óta féktelen pazarlást és féktelen pazarlásra szokott államot?

S aki ezt szokta meg, folyamatosan hasznot húzott belőle, akinek csak ilyen csavarra jár az agya egy életen át, hogy el kell csalni minden adót, amit lehet, és az akinek az állam nem azért van, hogy szolgáltasson, hanem azért, hogy nyugis hátteret, jól fizető állást teremtsen csencselésének? Mitől lesz jobb és felelősebb? Másabb? Mitől lesz polgár, tudatos adófizető polgár? Akinek az adójából aztán lesz út, középület, s azzal együtt majd munka neki és a cégének és az embereinek s azok gyerekeinek?  Mitől és miből? Mindig abból, amit más fizet?

Ettől legyen jó adózási kedvünk?

A szerző könyvszakértő, könyvvizsgáló, adótanácsadó (Panaudit)