Mit ér egy külhoni magyar?

Jogilag ugyan valóban a magyar nemzet része lesz, hiszen sem a magyarországi jogszabályok, sem a nemzetközi egyezmények nem ismernek kétféle állampolgárságot: alapuljon az akár születésen, akár honosításon vagy bármi más jogcímen, az állampolgárság, mint jogviszony tartalma egyenlő. Ezt mondja a jog. A gyakorlati életben a kádári történelemtanítás és nemzettudat-nevelés visszamaradottjai azonban továbbra is kétségbe vonják nemzetiségünk. Mert hiába tartjuk kezünkben a magyar állampolgárságunkat igazoló oklevelet, ha egy méterrel az anyaország határain belül már külföldinek tekintenek bennünket. Egy lyukas garast sem ér Orbánék politikai döntése, sz*** sem ér a címeres papír, ha nincs mögötte valós nemzeti akarat és összefogás.

De vajon ezek az un. törzsgyökeres magyarok valaha is elgondolkodtak-e azon, hogy milyen áldozatok árán sikerült nekünk erdélyi, felvidéki, délvidéki, vagy kárpátaljai magyaroknak megőrizni nemzeti identitásunkat hazátlanokként új „hazánkban”, ahol a magyar kisebbségek közösségének gyengítése, a többségbe való asszimilálása a nemzetpolitika fő törekvése volt? Egyáltalában, megfordult a fejükben, hogy azért, ami Magyarországon hivatalból adva van, nekünk még a mai napig az EU által fémjelzett európai demokráciában is harcolnunk kell? Az anyaországi magyarság jelenlegi állapotán sajnos, kínosan érződik a nemzeti öntudat és az erkölcs lerombolásának hatása. Másképpen miként, mivel magyarázható e szégyenállapot: magyar a magyarnak tagadja meg a nemzetiségét! Mégis milyen nemzet az, amelyik megtagadja az ország történelmi határain kívül kényszerített honfitársait?

Remélem, idővel majd csak kitisztul a fejekből a sok téveszme, és lassan mindenki felfogja, elfogadja, hogy még mindig többen vagyunk tízmilliónál. A mai világban lehet, sokaknak utópiának tűnhet a népmeséink logikáját követő tiszta gondolat, de egy dolog azért elvárható ebben a kérdésben: a másik ember iránti alapvető tisztelet. És abba nem fér bele egy magyar ember nemzetiségének a megtagadása. Manapság egyre erősebben lépnek fel az előítéletek és a gyűlölködés ellen, az emberi méltóság védelmében. Jó is lenne odáig eljutni, hogy bőrszínre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül csak a cselekedetei alapján ítéljük meg embertársainkat. De azt elfelejtik, hogy ehhez előbb magunkat kellene elfogadnunk. Nekünk magyaroknak egymást, úgy ahogy vagyunk.

Aszalos István, elnök, Erdélyi Magyarságért Egyesület