De afelől hogy ők is ill. „műnk” is magyarok vagyunk, sosem volt kétségem, csak a „hazait” székelynek hívják; kb. így fogtam fel én a határon átívelő nemzet fogalmát. Ugyanakkor kisebbségi magyarként örömmel tölt el a tudat miszerint az utóbbi években egyre erőteljesebben bontakozik ki és erősödik a székely öntudat és az ezzel járó nemzeti öntudat ébredése. Ám amikor az ilyen és ehhez hasonló kijeleteseket hallok miszerint: „a székely nem a magyar nemzet egy része, hanem egy erős regionális (helyhez kötött) identitás” önkéntelenül is felmegy a pumpám. Mégis kik azok a székelyek? Milyen nyelven beszélnek?

A székelyek mindig „magyarok” voltak, nyelvük a legősibb magyar nyelv jellegeit őrzi; az ősi magyar írás a „székely rovásírásban” náluk maradt meg legtovább. Társadalmi berendezkedésük – a földközösség, a zárt katonai szervezet (főnemesek, lófők és gyalogok), a székely kiváltságok, a nemzetségek szerinti birtoklás és a székekre, nemekre való tagozódás – sokáig megmaradt. A hét székely szék – „aranyszék” – a XII. században a következő volt: a telegdi (később udvarhelyi), a marosi, a csíki, a sebesi (később sepsi), a kézdi, az orbai és az aranyosi szék; a XIV. századtól a sepsi, az orbai és a kézdi székből Háromszék lett, 1390 után a Csíkszékből kiszakadt Kánonszék, 1466-ban pedig Gyergyószék, illetve Udvarhelyszékből Bardóczszék és Keresztúrszék. A „fiúszékek”: Miklósvár, Bardóc, Gyergyó, Kászon, Keresztút és Szereda. A székelyek hun eredetét először a XVIII. században kérdőjelezték meg, amikor a hun nép utódának hinni magát a rebellis magyar nép egy csoportjának, már maga kész veszedelem volt. Ebben a monarchikus időben a magyarság „ázsiai” eredetének vallása is szégyennek tűnt. A székelység deheroizálásában a múlt századi finnugriták magyarellenes eszméi mellett a román nacionalistáknak sovinisztává való válása is fontos szerepet játszott. Opreanu Sabin volt az első a XIX. század elején, aki helységnevekből próbálta a románok őslakosságát bizonygatni Erdélyben, holott köztudott volt, hogy Erdélyben az első román – vlah – falu 1252-ben létesült. Ezután a „dáko-román” elmélettel – amely szerint a románok a trák eredetű dák népnek és a rómaiaknak utódai – próbálták a székelység ősiségét – nem sok sikerrel – kétségbe vonni.

Egyik kedves ismerősöm a következőképp nyilatkozott e témában: „Tudnék vitázni arról, hogy „magyari” nyelven beszél-e a székely, de nem teszem. Amikor az a kérdés szegeződik nekem, hogy „magyar vagy-e?” vagy „esti román?”, számomra csakis egy válasz létezik: székely vagyok, mert székelynek születtem. Az általam használt nyelv pedig, ha a kérdező korlátoltsága miatt nincs más lehetőség, azt mondom, a magyar.”

Ezek után joggal felmerül bennem a kérdés: vajon magyarnak valjak-e magukat: a jászok, a palócok, a matyók, a hajdúk netán a gyimesi csángók. Ami meg minket székelyeket illet, jómagam Szélyes Sándor: Székely Karácsony c. versének egy sorával határoznám meg nemzetiségem: „a székely is magyar csak egy kicsivel több”, mert a mi népünk az anyaországtól elszakítva is képes volt megőrizni magyarságát, ápoljuk a hagyományainkat, és erős nemzeti öntudattal rendelkezzünk. Magyarabbak vagyunk mint Ők ott a határ túloldalán, magyarabbak mint sok anyaországbeli szájhősködő, díszmagyar!

Aszalos István