Balkánszékely

Kezdetben lőn a székely. Az ismeretlenből érkező, misztikus legendákba burkolózó fórrófejű, makacs, becsületes, szorgalmas nép. De mivel ennyi kontraszt láttán Isten is meghökkent teremtményétől, nyakára küldé sorra a tatárt, a törököt, a németet és végül a románt, hogy faragjanak azok belőle valamit, ami bár megy valahová, de ez így nem jött össze. A székely a pokolban is székely maradt. És amikor már lemondott arról, hogy megreformálja ezt a népet, egy olyan dolog történt, amire ő sem számított. A hátsó ajtón berontott az Európai Unió. Hozott magával coca-colát, hamburgert, mobiltelefont, plazmatévét, terepjárót, mind olyant, ami a székelynek megtetszett, és sokakat közülük hétköznapi teremtményé formált. Ezek előbb megtanultak lopni. Kezdetben csak a munkahelyről, aztán már a szomszédtól is. Aztán balkáni mesterek módszereit ellesve belekóstoltak az átverés édes-keserű ízébe, ahonnan már csak egy lépés volt, hogy a székely megtanulja utálni egymást. Az ördögűző-lélektisztító hétvégi bicskás verekedések helyét átvette az alattomos rágalmazás, a kanyarfúró pletyka meg az álarcos hátbatámadás. A dolog fonákja, hogy miközben székely társadalmunk észrevétlenül csúszik a lejtőn, hegyen-túli szomszédaink rájöttek „őseik” egyik szállóigéjének igazságára: lassan járj, tovább érsz. És miközben az útkereszteződésben a székely veszettül dudál és hadonászik terepjárójából, a pincérnő meg rád förmed, mert véletlenül a tányér szélére könyököltél, a szomszédban már udvariasan felvilágosítanak, hogy nem oda Buda, és esetenként már az útszéli csárdában is kedves vendégként fogadnak. Bár nem lehet ezt még általánosítani, de tény, hogy lassan nekiindultak a hágónak, mintegy bizonygatva, hogy mégis lehet a kutyából szalonna. Mindezt közben Isten is értelmetlenül szemléli, de talán még ő sem tudja, hogy lesz-e a lejtőnek egy olyan pontja, ahol majd elsurranunk egymás mellett, mindenki a maga irányába, amelyen elindult, vagy feltámadva a székely virtus megkapaszkodik egy erős ágba, és visszahúzza magát oda ahonnan becsúszott. Mert a négybe tűrhető mobiltelefon nem civilizációs mérce, viszont a brüsszeli éttermekben már ínyencként felszolgált csíki pityóka hírneve segíthetne, hogy modern, uniós székelyként közlekedjünk terepjárónkkal, illetve gyakrabban rámosolyogjunk a vendégre.

Katona Gábor